TMMG

A TMMG mögötti Ráció
Talajaink fogynak,
állaguk romlik,
termőképességük gyöngül.
Van-e ellenszer?
A további gépesítés és kemizálás lenne az?
Van-e BÁRMI reményteljes a tarsolyban?
I. Bevezetés
Miközben az agrárágazati szemléletben is már mind többfelé felmerül a jelentős szemléletváltás kívánalmaival együttjáró gyakorlat a talajművelés terén[1], sajnálatosan ezen égetően szükséges előrelépések megkérdőjelezése is tapasztalható. Nevezetesen, a szántás-nélküli vetéstechnika („no‑till”), melynek alaposan továbbfejlesztett formája hazánkban a Talajmegújító Mezőgazdaság (TMMG) név alatt ismert[2], erős kritikákat kap folyamatosan egy olyan sarokból, mely ökotoxikológiaiként jellemzi önmagát[3]. Nem merülve itt most azokba a meditációkban, miszerint egy efféle szemlélet létjogosultsága ugyan miféle felhatalmazásokkal bír egyéb hatáskörökben, megfontolásra kínálom előzetesen is mindenkinek, hogy elgondolkodjon a következőkön:
Az öko-viszonyok tágasságában rendkívül szélesen mozgó TMMG gyakorlata mellett vajon mekkora szerepe lehet annak a csőszködésnek, amely csakis a toxikológiát keresi-vizslatja mindenütt és mindenben, szinte önkívületi felülemelkedésben afölött hogy érzékeihez valaha is eljussanak az alábbiak:
Az ökoszisztéma fogaskerekei helyes/zavartalan működésében rengeteg olyan tényezőnek van kiemelkedő szerepe,
·     amiket az ökotoxikológiai szemlélet nem érzékel;
·     amikkel nincs is szándékában foglalkozni;
·     viszont amikből ha csak eggyel is bárminemű ütközést észlel, habozás nélkül elmarasztaló ítéletet mond felette, miközben vitathatatlan győztesnek kiáltja ki önnönmagát.
Az ezen sarokból érkező, már-már érthetetlenül lekicsinylő-minősítéseket hordozó kritikák mellett, a leghevesebb támadás a TMMG (jelenleg kényszerű, ám mennyiségében igen-korlátozott) glifozát-használatába kapaszkodik, s dobná emiatt az egész működési-rendszert az ökotoxikológia által felügyelt és működtetett karanténba, megsemmisítési-célzattal.
Mivel ezek a kritikák nemcsak rendkívül károsak de tartalmaik felől is jobbára igazolhatatlanok, helyénvalónak találtam adresszálni ezeket.[4] Annál is inkább, mert másoktól efféle elhivatottságot nem érzékeltem. Ugyanakkor, ezen támadó-kritikák megválaszolásának a kerülgetésén túl, nem láttam előtűnni az egységesítő tudományos alapokat sem azokból a munkákból[5], amelyek kétségtelenül jószándéktól vezérelve, ám jobb híján csak tapogatódzva, keresik ösztönös megérzéseik alá a stabilabb alapokat.[6]
Ezért, az elhamarkodott és következtetéseikben megalapozatlan kijelentések és állásfoglalások meddő terepe helyett, jelen cikk alább megkísérli előbb a metodika bemutatását, amelyből adódni fog a válasz a glifozát-oldali kritikákra is. A TMMG bemutatását azon kényszer miatt bátorkodom a kezembe venni (bár aktív művelője nem vagyok), mert hazai gyakorlóinak éppen elég elfoglaltságot ad megküzdeni a létükért a valóságos terepen. Teszem ezt azzal a felhatalmazással, melyet a mások korábbi tudományos eredményein alapuló kritikai-áttekintés megenged egy volt tudományos-kutatónak (aki ugyan egészen más területen alkotott), aki a vegyész szemüvegén át értelmezi a tett kijelentéseket (részint azzal az elvontsággal amely arany-fedezete az általánosításnak, részint azzal a konkrétsággal amely az aktuális molekuláris-megközelítés egyediségéből fakad); s mely áttekintés konklúziói annyiban lesznek hitelesítettek, amennyiben az út során követett logikai láncolat hibátlan.
II. A kialakulás racionáléja
1.) A kezdeti felismerés a változás szükségességére már a XX. század közepén jelentkezett[7], annak nyomán, hogy a tengerentúlon óriás-tagokban szántásra-alapozott földművelés néhol igen gyorsan hatalmas és kedvezőtlen változásokat hozott, mind a talaj állapotára mind a megélhetésre nézve: a préri-államok addig nem-ismert homokviharai; a tönkretett talajok miatti elvándorlás. Az ellenszert tehát már viszonylag régóta keresgélik.[8] [9] [10]
Az első aprócska lépés a talajszerkezet óvása érdekében a gépesítés fejlődéséből adódott. A vonóerő megnövekedésével az egymás-után kapcsolt eszközök egyidejű vontatásával egy-menetben volt elvégezhető több munkafázis, miáltal a kellő időben kivitelezett kevesebb gépjárás lényegesen kisebb taposási-kárt hagyott maga után. Ez késlelteti ugyan de nem odázza el a talaj fokozatos kimerülését és velejáró romlását, amennyiben az alkalmazott művelési-technológia marad, változatlan.
2.) Viszonylag hosszú idő telt el a következő lépéshez vezető felismerésig. Ennek gyökereit az alábbi rövid kitérő világíthatja meg: A talaj (értve a továbbiakban ezen azt a humusz-tartalmú, alapjában geológiai-eredetű képződményt, amelyben mikroorganizmusok megszámlálhatatlan sokasága nyüzsög – s mely lényekről és kölcsönhatási folyamatokról jelen tudásunk összessége is vajmi kevés) éppen úgy él télen mint nyáron, akárcsak az évelő fák. Mindössze az életfolyamatok intenzitása és dinamikája az ami változik, idomulva a lokális-hőmérséklet téli-nyári ciklusaihoz.
Mivel minden biológiai folyamat mikrobiológiai részlete mögött alapvetően kémiai átalakulás húzódik meg, s a kémiai-reakciók már régóta kiderített és elméletbe-foglalt módon függenek a hőmérséklettől, ezek fényében egyértelmű magyarázatra találnak a következők. A télen hibernáltnak tekintett fák földfeletti részéhez képest a gyökereik táján kissé élénkebb az élet a nagy-hidegek idején is; merthogy az érkező hideg alapvetően a légkör felől hatol a talaj mélye felé, s ekként a hőmérséklet-gradiens léte és iránya okán a fagyok idején odalenn (viszonylagosan és temperáltan) melegebb van mint a talajfelszín fölött. Azaz, míg odafenn télen „megreked az élet”, addig a gyökerek a föld-alatt visszafogottan ugyan de munkálnak a jövőn.
Az évszázados tapasztalat, mely szerint az ősszel ültetett szabadgyökerű csemeték jobban erednek, éppen ebből nyer magyarázatot. A begyökeresedés nem-látványos de kényesen összetett folyamatai időigényesek, s bár a téli-hőmérséklet diktálta visszafogottság mértékével haladva, ám hosszabb „türelmi-idő” birtokában a földfelszíni-részek tavaszi sürgető kívánalmai előtt, a működő-kapcsolat a meztelenséget az ültetésig megélő gyökér és a talaj között kialakul.
Milliónyi ismeretlen részlet hiányában is tudományos megalapozású magyarázatnak vehetők a fentiek, hiszen támaszai kémiai-oldalról a reakciósebesség hőmérsékletfüggését leíró Arrhenius egyenlet, fizikai-oldalról pedig a hőátadás törvénye – melyek egyike sem vitatható.
3.) Következő megfigyelésünk a talaj szén-mérlegére vonatkozik. A Földi talajélet lényeinek a szervezete felépítését tekintve éppúgy szén-alapú, miként az összes többi Földi élőlényé. Amiből adódik, hogy bármit is csinálnak e lények ott a földfelszín alatt, a talaj szénkészletét egyes-egyedül önmaguk nem szaporítják. Hiszen efféle szaporítás csak a légköri CO2 beépítésével lenne lehetséges, efféle asszimiláció pedig az árnyékosnál is sötétebb földalatti viszonyok mellett mai tudásunk szerint kizárt. [A Napsugárzás adott hullámhosszú fénysugaraiból elnyelt energia adja a CO2 beépítése fotokémiai-reakciójához szükséges aktiválási-energiát.]
Legjobb esetben tehát változatlan szinten maradna a talajszegmens össz-széntartalma – azonban ez sem áll. Ugyanis bármely életfunkcióhoz energia szükséges, ami (a meglevők feléléseként) egyirányú molekuláris átalakulásból származik. Ha pedig a föld alatt minden improduktív (azaz: nem-asszimiláló) élőlény éli a predátori életét, akkor az egész rendszer egyirányú változásban van. Éspedig a másik véglet felé: a talaj széntartalmának a felélése felé halad. [Egyensúly létrejöttét e viszonyok közt (ha egyéb tényezőktől eltekintünk) az is kizárja, hogy az maga lenne a perpeetum mobile.]
Ha pedig ehhez mint alaphoz hozzávesszük az évenként ismétlődő talajromboló-hatásokat, mint amiket előidéz pl. a szántásos talajforgatás és a közeg állapotát drasztikusan módosító ionos-anyag bevitel (műtrágyázás) [részletezésük alább következik], akkor kap igazán hangsúlyt a talaj szénmérlege egyensúlyban tartásának a kiemelkedő fontossága.
Ha most összerakjuk a képet, miszerint a talaj él, ennek intenzitását (a táplálékbőség/kínálat mellett) alapvetően a hőmérséklet befolyásolja, továbbá hogy a talaj élőlényei folyamatosan fogyasztják a talaj széntartalmát, akkor már könnyű átlátni a művelési-módokból fakadó különbségeket:
III. Összevetések
A.) Hagyományos, szántásos művelési-mód:
A talaj lemeztelenítésével és a szántásból eredő talajforgatással jár. Az ezekből adódó legfontosabb következmények az alábbiak:
1.) A betakarítással terményétől megfosztott és meztelenné tett talaj lakóinak élelemforrása a talajban hagyott gyökérzet mellett a még rendelkezésre álló szerves-anyag: a humusz. Emiatt a humusz folyamatos fogyásra ítélt, s ezzel minden ismert kedvező hatása a visszamaradt talajra nézve csökken, lassanként megszűnik: a talaj halottá, lassanként terméketlen kőzetté változik.
2.) Ha ezt a lemeztelenített talajt még szántás címén is bolygatják, az (a célzott előnyök helyett) több-irányból hozhat kedvezőtlen változásokat.
i) A szántási művelet mechanikus talaj-lazítása nyomán lényegesen levegősebb lesz a humuszban leggazdagabb felső talajszegmens, ami az erősebben oxidatív-jellegű életfolyamatok előtérbe-kerülésének kedvez: nagyobb lesz a CO2 végtermékű reakciók részesedése, ezáltal intenzívebb lesz a talajba-kötött organikus szén fogyása.
ii) A szántás talaj-forgató mechanizmusából adódóan felborul a beállt normális rend is. A felsőbb talajszinthez szokott élőlények alulra kerülve részint fuldokolhatnak, részint „ellenséges környezetbe” kerülve könnyebben áldozatul esnek. Az alsóbb réteghez szokott lényekre hasonló megrázkódtatások várnak, a felső, idegen környezetben. Egyik tényező sem kedvez az életben-maradásukhoz, ami tehát kedvezőtlen alakulást idéz elő a talaj élőlény-populációjában. S ez akkor is megfontolandó tényező, ha nem deklarálható ezáltal a priori azonnali és súlyos talajszén-vesztés, hiszen a halott szervezetek biomasszája még időlegesen helyben-maradt.
iii) A szántás gyökér-szaggató és talaj-aprító hatásai szintén előnytelenek.
a) Régebben az a hit erősítette a beavatkozás üdvösségét, miszerint a kisebbre-darabolódott gyökér-maradványok lebomlása csökkent méretűkből fakadóan tavaszig hatékonyabb; valamint hogy a rögökbe szaggatott, s a fagy majd a követő olvadás hatására morzsalékossá váló talaj szerkezete ezáltal ideálisan homogénné, „aprómorzsássá” válik.
b) Ezzel szemben áll az a frissebb tudás, amely a képzeleten túl a Természet folyamataival is korrelál. A gyökérzet anyagának a lebontásában elsődleges szerepük a gombáknak van: a lebontás előrehaladtával ezek fonalai beszövik az elemésztendő gyökérzetet, annak teljes struktúrája mentén.
·     Ezért, ezen létfontosságú gombák szempontjából, mind a növekedésükre mind az effektív-lebontás ütemére nézve káros ha a letermett növény gyökérzete felaprítást szenved. Ekkor ugyanis minden egyes darabját külön-külön fel kell előbb lelje az a gomba-képződmény, amelynek otthonos miliőjét a talaj-forgatással együttjáró „környezetváltozás” amúgyis romokba taszította [ld. feljebb, ii) alatt].
·     De a „talaj-morzsásítás” körül is baj van. Ezek a gombák, amelyek tehát fonalaikkal beszövik a gyökérzetet, a gyökérzet anyagának elemésztése után helyben-maradva (még átalakulásuk/lebomlásuk után is), gyakorlatilag a gyökér hálózati-struktúrájával azonos szerkezetű szerves-anyagukkal biztosítják a talaj „nem-porszerű” szerkezetét, hosszabb időre. Éspedig azáltal, hogy e szálak által és mentén makro-aggregátumokká fogják/fűzzék egybe azokat a mikro-aggregátumokat, amelyek a humusz ásványi-anyaghoz kötődött formációi, ám amely mikroaggregátumok még relatíve érzékenyek az erózióra, s ezen kitettségük ellen egyedüli védelmet kizárólag az (egykori) gombafonál szövetmaradékának összefűző erejéből nyerhetik – azáltal hogy fizikai-méretükben több-ezerszeresére növekedve ellenállóbbak az elmozdulásra (azonos behatás esetén). Minél elaprózottabbak tehát az egykori gombafonalak, annál kevésbé lesz/lehet tartós a behatásokkal szemben a talajszerkezet.
3.) Amennyiben akár a lemeztelenítés akár a követő szántás viszonylag meleg időben éri a talajt, akkor 1.) és 2.)-ből előálló humusz ill. talaj-szén csökkenésből eredő károk az Arrhenius-egyenletből fakadóan sokszorta súlyosabbak mint a téli időszak alatt.
4.) A meztelen talajfelszín vízháztartásába nagymértékben beleszóló párolgás, és ennek mértékét a konvekcióval sokszorosára emelő széljárások szárító hatása szintúgy hőmérséklet-függő, jellegében szintén exponenciális.
5.) A csapadék hatásainál két kedvezőtlen faktort kell kiemelnünk:
i) Az un. „eketalphoz” köthetőeket. (Ezekre C.) alatt térünk ki, összevetés-szerűen.)
ii) A hirtelen ill. nagy-volumenben érkező égi-áldás okozta eróziós-károkat. Ezek fellépte egyenesen korrelálható a talajfelszín meztelenségével, a makro-aggregátumok hiányával, s a károk nagyságát a domborzati-viszonyok többszörösére emelhetik.
B.) Hagyományos művelés, KIEGÉSZÍTVE
zöldtrágyanövény termesztésével és aláforgatásával.
Ebben az elrendezésben a (rész-időszakos) ugar-állapot helyett másod-kultúrában nem haszonnövényt termesztenek, hanem minél dúsabb zöldtömeget adó veteményt. Melyet azzal a célzattal forgatnak szántással a földfelszín alá [még a magérlelés (és mag-elszóródás) előtt], hogy bővüljön a táplálék mennyisége és választéka is a földlakó mikroorganizmusoknak, remélve hogy ezzel ellensúlyozzák a humusz-fogyását. Ez – A.)-val összevetésben – helyes döntés, ám van ennél lényegesen jobb lehetőség is: ezt tárgyaljuk C.) alatt.
Megemlítendő, hogy az A.) 2.) 3.) 4.) és 5.) pontok alatt említettekből jöhető hátrányok B.) esetén is csaknem hasonlóképp fennállnak.
C.) TMMG
A TMMG ugyancsak él B.) trükkjével, azonban az abból adódó lehetőségeket jóval többrétűen aknázza ki. Ezek rövid megvilágítását C.) 5.) alatt egy fontos kiegészítés zárja.
1.) Ezen agrotechnika jellemzője, hogy nem szükséges feltétlenül a szeparált termesztési-módhoz ragaszkodni: a részidős ugarállapot helyett együtt is vethető a haszonnövény és a pusztán talajjavításra szánt.
2.) A haszonnövénnyel együtt-vetett társnövények jól-megválasztott egyvelege viszonylag változatos kultúrát alkotva biztosítja a szinte tökéletes talajfedést még a legnagyobb táblában is. Az így előálló, már-már tagolatlan-elrendezésű együttes-jelenlét pedig rendkívül sokat segít az ennek hiányában monokultúrás táblák ökoszisztémásan egészségesebb elrendeződésében. A számos növényfaj együttes jelenlétéből következő erősen diverzifikált mikro- mezo- és makro-élővilág (föld-alatt és föld-felett egyaránt) segíti a biológiai-egyensúly beállását, miáltal csökkenthetővé/elhagyhatóvá válhat a termesztési-időszak alatti vegyszerhasználat. Azt hogy ez mit is eredményezhet a táplálék-célzatú termény beltartalmi-értékében, mérlegelhető az alábbi kutatási-adatokból:
A kijuttatott vegyszerek mennyisége/fajtái csökkentésének hatása prognosztizálható, ha belegondolunk hogy az ábra időskáláján képzeletben visszafelé haladva a mezőgazdaság akkori kemizálása rendre kisebb mértékű volt. [Az ekként előállt/előálló, csökkent/zéró vegyszer-maradékkal terhelt, egyben magasabb beltartalmi-értékkel (vitamin, ásványi-komponens, stb.) bíró élelem népegészség-ügyi pozitív-hozadéka pedig felmérhetetlen.]
3.) A haszonnövény termésének a betakarítását követően, a szántás e módszernél mint tudjuk elmarad. A visszamaradó állomány (beleértve a tervezetten addigra magot még nem érlelő mellékvetemények zöldtömegét is) lehengerlésre kerül. Ennek eredményeként a betelelésre készülődő talaj takart lesz, készen arra hogy ez a szerves/szén-anyagú takaróréteg talajfelszíni humusszá alakuljon át.
i) Az alászántás helyett alkalmazott lehengerlésből adódó pozitív különbség B.)-hez képest egyrészt a felszín kiszáradás és erózió elleni védelme, másrészt a Természetet imitáló humuszképzési rend. Útbaigazító lehet a megfigyelés: a fák lehulló levelei is a talaj-felszínen várják beteljesülő sorsukat; nem kúsznak valami külső csoda segítségével ásónyomnyi-mélységbe. A talaj-felszíni emeltebb humusztartalomnak amúgyis kiemeltebb szerepe van: a következő-évi magkeléshez minél jobb környezetet biztosítani.
ii) Fontos megérteni azokat a lényeges különbségeket is, amelyek a zöldtömeg lehengerléséből származnak, szemben ugyanannak a felszecskázott gépi elterítésével.
·     A mechanikai-tényező a felszecskázott terítés esetén kedvezőtlen. Huzamos erősebb széljárás lemezteleníthet parcella-részleteket, másutt felhalmozódáshoz vezetve, ami szintén káros a soron-következő (vetési/kelési) folyamatokra.
·     A biológiai/kémiai-tényező pedig messze kedvezőbb a lehengerelt növénymaradékok esetében. Ha felidézzük a lebontásról korábban mondottakat [III.) A.) 2.) iii) b) alatt], könnyű átlátni hogy a gomba fonala a ki-nemszántott gyökér felől közelítve szinte akadálymentesen hatolhat tovább a pusztán lehengerlés által elfekvő lebontandó földfeletti növényi-részbe, szemben a felszecskázott darabokkal, ahol a rátalálás késleltetett/esetleges. Ugyanebből a felaprításbeli különbségből következik az is, hogy a lehengerelt állományból a lebontás által képződött gombafonál-hagyaték sokkalta nagyobb makro-aggregátumokat hagy maga után a felszínen is, mint a felszecskázott anyagból képződők.
4.) Fontos észlelni azt is, hogy a szántási-művelet elhagyása nem kompromisszum eredménye, amellyel bizonyos előnyök elvesznének. Ellenkezőleg. E fosszilis-eredetű hajtóanyagot-fogyasztó gépi-alkalmazás elhagyásával további előnyökhöz juthatunk. Fel kell ugyanis ismerni, hogy a téli-csapadék leszivárgását előmozdítani gondolt szántással előidézett talajlazítás hatásossága erősen felemás. Leegyszerűsítve: a szántási talajmozgatás annak mélységéig (bizonyos megfontolásokból) akár kedvező is lehet [De: ld. A.) 2.)], alatta viszont éppen a tevékenységből eredően kialakult „eketalp” miatt inkább gátló mint segítő tényező. A szántással óhatatlanul kialakuló eketalp ugyanis olyan mesterségesen előálló fizikai-határfelület, amely gyakorlatilag minden egyéb földalatti folyamatra a határfelülethez igazodó törést gyakorol. Ezzel szemben, a szántás-nélküli, célzott (karógyökereikkel a mélységbe hatoló) melléknövényekkel operáló TMMG esetén a visszamaradt bolygatatlan gyökérrendszer lebomlásakor keletkező rombolatlan üreg-rendszer nemcsak hatékonyan tölti be a víz-tározás és víz-mélybevezetés feladatát, de éles fizikai határ sem képződik általa. Mi több: e karógyökerekkel operáló elrendezés képes felszámolni a szántási-előzmények eketalpát (a rendkívül energiaigényes mélyszántás ill. „talajlazító” gépjárás helyett), miközben elképesztő mélységekbe juttat önmaga korhadásával humusszá alakuló szerves anyagot.
5.) Tápanyag-utánpótlás tekintetében is, a művelési-módok közül a TMMG-nél az előny.
i) A rengeteg korhadó szerves-anyag a talajfelszínen lassú-ütemben bomlik, s így e bomlástermékeivel folyamatos tápanyag-hozzáférést biztosít a legfelső talajszintet belakó legnépesebb talaj-edafon (talajlakó élőlények közössége: a mikroszkopikus-méretűektől a gerincesekig) számára. E bomlástermékek (melyek csak a végső, közvetlen felhasználásukkor ionos anorganikumok) jelentős adszorptivitásuk következtében csak lassan haladnak a csapadék által lefelé. Ezek összességeként, a tápanyag-ellátottság általuk sokkalta jobban biztosított (időben egyenletesen és hosszantartóan), mint a műtrágyák kiszórása gyakorlatával.
Ez utóbbiak ugyanis nagy vízoldékonyságú ionos anorganikumok. A könnyű oldhatóság mellett legtöbbjük kis adszorptivitással bír, s ezek együtteseként viszonylag gyorsan alá is mosódnak. Ez a nem-hasznosulás veszteségként terheli a gazda költségvetését, s egyben kártételként jelentkezik a talajvizekben is – bizonyos késleltetéssel, miként az időzített bomba („nitrátos talajvizek”).
A műtrágyák ionos volta egyéb károkozásban is részes: általuk a talaj „rugalmasságáért” felelős kolloidális-struktúra irreverzibilisen összeomolhat. [Ilyen kolloid-összeomlásokat idéz elő a szennyvíz-iszapokban a technológiából adódóan jelenlevő polielektrolit adalék is. A telephelyen ez az iszapkezelés víz-vesztését célozza; a földeken ugyanez a vízvesztő mechanizmus viszont messze nem kívánatos.]
ii) Különösen igaz a széleskörű tápanyag-ellátottság biztosítása a TMMG által, ha a köztes-vetemény választás ügyel a nitrogén-fixálók beiktatására is. Az eketalp-áttörésre bevetett karógyökeres köztes pedig további célokat is szolgál: olyan mélységből hoz fel (zöldtömegével egészen a felszínig is) ásványi tápanyagokat, amely réteget a megelőző művelések még nem merítettek ki.
iii) Egyetlen szempont – éppen a tápanyag-ellátottság fenntarthatósága érdekében – megszívlelendő a TMMG továbbfejlesztésekor. A termés elvitelével az abban tárolt kémiai elemek fajtájával és mennyiségével szegényedik a parcella földje, lassan de fokozatosan. Ezek távlatos utánpótlásáról tehát gondoskodni kell. A makro-elemek zömét a Természet tálcán kínálja minden művelési-módnak: C, H, O, N automatikusan odaszállíttatnak: légköri CO2, víz (H és O), és a levegő által (N2). A mikro-elemek zöme tekintetében a talajok szinte kimeríthetetlenek, de felszíni megújulásukba belejátszanak a légkör globális-szintű folyamatai közül a por-kiülepedések is. Két kémiai elem esetén azonban a kimerülés veszélye valós. Ezek a foszfor (P) és a kén (S).
Az előbbinek jóval nagyobb a szerepe [meghatározó a termés kötődésében, növekedésében, kihordásában], de minden alább elmondott vonatkoztatható és áll a „mellékszereplő” kénre is.
A foszfor-visszapótlás központi fontossága abból adódik, hogy a talajból kivont mennyiséget a növény zömmel a termésben halmozza fel, amely viszont a betakarításkor elkerül a parcelláról. A nyilvánvaló egyensúlyt a legátláthatóbban az biztosítaná, ha a termésben akkumulált foszfor egy-az-egyben visszakerülhetne a földekre. Nos, szerencsére van erre korrekt mód, éspedig a Vízgazda-rendszer nagybani-gyakorlata kínálja.
a)  Az elv a következő: A termés a fogyasztóhoz kerül, akinek a szervezete „frissül” belőle, miközben a „lecserélt” matéria ürülék és vizelet formájában távozik belőle. A teljes kép természetesen ennél sokkalta bonyolultabb, ám ha csak a foszforra koncentrálunk akkor megállapítható: amennyi foszfort felvesz a(z egyensúlyban levő felnőtt) szervezet, épp annyit ki is ürít.
A foszfor ugyanis nem változik légnemű anyaggá. [A kén – ha rosszul vezetett a folyamat (pl. a „szennyvíztisztítás” anaerob-fázisában) – bizonyos hányada viszont H2S gázként távozhat.]
Tehát, ha a teljes anyagcsere-végtermékünk visszakerülne a földekre, ott ezzel a foszfor-egyensúly is biztosítva lenne.
b) A megvalósítás mikéntje: Az ürülék és vizelet nagybani rudimentális transzportálása persze számos részletében rendkívüli nehézségeket és kellemetlenséget okozna – egyéb hatékonyság-csökkentő effektusok/veszteségek fellépte mellett. Ezeket hidalja át igen egyszerű megoldással a Vízgazda-rendszer. Salak-anyagainkat hulladéknak tekintett, rendelkezésre-álló szerves-anyagokkal elegyítve, a Természetet imitálva (elő)komposztálja, s az immár szagtalan alomkomposzt a továbbiakban gond nélkül kezelhető, szállítható, teríthető.
IV. A TMMG járulékos elemei
Két speciális tennivaló merül fel a TMMG jelenkori művelésekor. Az egyik azzal kapcsolatos amit régebben a parcella pihentetésének neveztek. A másik pedig a gyomosodás elkerülése kapcsán.
1.) Évszázados a megfigyelés, hogy a vetett kultúra fejlődését hátráltatja, ha a megelőző évek termesztési-gyakorlata következtében a talajban maradt növényi-részek nem bomlanak le, legalábbis bizonyos mértékig. Ezt régebben ugarolással váltották ki, a mai gyakorlat viszont inkább a korai/kései kultúrák átgondolt egymásutánjával operál. Mivel a TMMG során a területhasználat nem csupán folytonos de többoldalúan is igénybevett, a gyökérmaradványok kellő-szintű lebomlásához vagy több időt kell biztosítani (részleges ugarolás), vagy valamilyen módon siettetni/segíteni kell a folyamatot. Mivel e lebontás fő-fő gazdái a talajban serénykedő különféle mikroorganizmusok, így ezek koncentrációján (valamint a jelenlevő fajta-választék sokaságán) múlik a lebontás sebessége-hatékonysága. Azok a parcellák azonban amelyek még csak az áttérés fázisában vannak, ezen mikro-flóra tekintetében jobbára szegényesek. Ezek talajai tehát egyelőre nem képesek a gyorsabb bontási-folyamatot megfelelően ellátni. Ebből adódik a jelenkori TMMG-hez köthető különféle baktérium-koncentrátumok és „komposzt-teák” használata, melyek bevetése (minként egy oltóanyag) relatíve gyorsan megsokszorozza a talajlakó aktív mikroorganizmusok számát. [E koncentrátumok egyébként a talajból izolált mikroorganizmusok (ilyen-olyan) keveréke – nem kell tehát bevetésük esetén aggódni valamiféle természet-borító effektus fellépésétől.]
Nem kívánnék kísérletes-munka nélkül megfellebbezhetetlen előrejelzésekbe bocsátkozni, de a jelzett mechanizmus szerint, amennyiben a talaj-humusz tartalom (s benne/mellette a diverzifikált mikroorganizmusok sokasága) elér egy bizonyos szintet, onnantól ez a rásegítő-lépés is elhagyhatóvá válik majd. Kapcsosan érdemes a képnek arra a fentebb már két-helyütt is említett aprócska részletére is odafigyelni, hogy a szántás elmaradásával egyben-maradó gyökérzetben a bontó-mikroorganizmusok mintegy „kijelölt folyosón” haladhatnak, „találgatás” és keresgélés nélkül; szemben a szántással felaprított maradványokkal, ahol az „ugrás” már önmagában is energia-vesztő, s „vakon” történik.
Szót érdemel még az a toldás is, amely a már említett foszfor-egyensúly kezelése miatt amúgyis szükséges alomkomposzt kiegészítő használatából következik. A TMMG gyakorlatában jelenleg használatos oltó-preparátumok (bármily műgonddal is készülnek) valójában nem hozzák magukkal azt a diverzifikáltságot amely a hosszútávon-egészséges talajéletre jellemző, lévén mindössze izolált főbb-komponensek mesterséges-elegye. Ezen a diverzifikáltságon is sokat javíthat a különösebb találékonyságot nemigen igénylő alomkomposzt terítés/adagolás, hiszen a beleinkből a salakanyagokkal együtt számlálhatatlan fajtájú és féleségű mikroorganizmus is ürül, melyek túlnyomó hányada egyaránt otthonos a testünkön belül és azon kívül is, a tágabb Természetben egyaránt.
Mindez adódik abból a kézenfekvő tényből is, hogy magasan-szervezett testünk az evolúció során a korábban már létező és kifejlődött „operációs-rendszerek” átvételével, azok összekapcsoló szervesítésével alakulhatott csak ki olyanná, amely a külső-világ behatásaival szemben védett, hiszen kölcsönvette a háborítatlan-működéshez szükséges már kifejlesztett-mechanizmusokat.
Ezzel van összhangban az a manapság már időnként előtérbe kerülő kijelentés is, mely szerint szervezetünk jelentős hányada „testidegen” mikrobák halmaza/gyülekezete, melyek azonban töredéknyi „emberi-anyagunk” működéséhez elengedhetetlenül szükségesek.[11]
2.) A gyomosodás minden művelési-mód esetén gondot okoz. A gyomnövények vitalitása ugyanis rendkívüli, mellettük a kultúrnövény fejlődése olyannyira hátrébb szorulhat, hogy azt a célzatos termelés erősen megsínyelheti.
i) Kérdés: van-e jogalapunk arra, illetőleg jár-e bármiféle kárvonzattal az, ha a gyomokat a termelési-területről drasztikusan távoltartjuk? A választ a Természet harmóniája kínálja. A nem-bolygatott területeken a flóra és fauna egy idő után beáll: önfenntartó-önmegújuló elrendezésben osztoznak térben és időben a résztvevők; beavatkozásra nincs szükség. A termelés alá vont terület azonban nagyfokúan háborított, mesterséges elrendezés. Melyet (a termelés okán) ráadásul folyamatosan is ebben az állapotban óhajtunk tartani.
ii) Ekkor viszont nyilvánvalóan van teendőnk. A gyomosodás e táblákon nem a Természet véglegesülő rendje, hanem egy megborított-állapot olyan intermezzója amely
a) akadályozza terveinket,
b) amúgysem egyensúlyi-állapot.
A beavatkozást tehát mindkét szempont szentesíti. A gyomok kiiktatása a termelési-területről – legyen az eszköz ehhez kapa vagy vegyszer – mindössze annyiban lehet előnytelen, hogy ezáltal csökken a táblában a(z általuk közvetített esetleges) biodiverzitás (és az abból fakadó előnyök).
Hacsak a gazda éppen nem a TMMG azon változatát gyakorolja, amely egyidejű köztesekkel is operál. (S bár mind a vetemény mind a köztes évről-évre változhat – s emiatt még ez is odébb esik a Természet önfenntartóként állandósulható rendjétől – az egész mégis jobban közelíti a kívánatos sokféleséget, mint az elhatalmasodó gyakran homogén gaztenger.)
[Az indián-kultúra hagyatékából fennmaradt kukorica+bab+tök együttes-termesztése példaértékű korai iránymutatásnak vehető a sikeres mesterséges-egyensúly megteremtésére – azzal a sajnálatos kiegészítéssel, hogy a gyomkezelési-fejezetéről nem maradt fel a kor mai szellemiségéhez igazodó dokumentáció.]
iii) A gyom-kiiktatás kézi-erős módja, mely háztáji-méretekben még bevállalható, a nagyobb táblákon már nem alkalmazható – már a mezőgazdasági-résztvevők erősen megcsappant számaránya miatt sem. Maradna tehát valamiféle automatizálható módszer. Az egyik ilyen a szántással történő aláfordítás, a másik a célzott vegyszer-használat.
a) Mechanikus (a kézi-erőt kiváltó, gépet alkalmazó) módszer:
A frissen és jól szántott föld valóban mutathat olyan képet, mely szerint a gazmentesítés általa eredményes. A kép azonban csak időleges. A forgatott talajjal a felszín-közelbe kerülnek az eddig elfeküdt gyommagvak, amelyek folyamatos kelése nyomán újból és újból előáll a gaztenger – ám az aláforgatás művelete a célkultúra vetését/kelését követően már nem ismételgethető. Ennél is rosszabb a helyzet az évelő gyomokkal. Ezek földalatti részeit (melyek áttelelő-képes szaporító-képletek) a szántás szétszaggatja, tovább-aprítja. Ezáltal e nemkívánatos szereplők vegetatív szaporítása mozdíttatik nagyban elő – a célzott/kívánatos gyérítésük helyett. – És persze, elvész a szántással mindaz az előny, amit a TMMG-folytatás adhatna.
b) Mechanisztikus (esetlegességeket kiváltó, kémiai-elvet alkalmazó) módszer.
Szándékosan nem használtam az előrebocsátásban a vegyszer szót, melyhez mára túlnyomórészt disszonáns felhangok és erőteljes elítélő-mederbe terelés járulnak. A kémiai-elv ugyanis soha nem bűnös: a molekuláris-szinten nyugvó ám magasan-szervezett Élet minden apró folyamata ilyen irányításoknak alávetetten zajlik. Az egyedi kémiai-reakció lehet szelektív, hatékony – vagy éppen nem. A nagy-szelektivitással bíró folyamatok az alapjai a magasabb-szervezettség felé történő építkezésnek. Ha ezek egyben hatékonyak is, akkor az építkezés be is indul. E folyamatok részesei mind-mind kémiai molekulák. Ha egy mechanizmus célirányosan képes a gyomok életfunkcióira hatni, akkor a feladat gépiesítve végrehajtható, a mechanizmust kiváltó molekulákból álló szer kijuttatásával. Minél szelektívebb egy ilyen mechanizmus, annál kisebb a lehetséges kártétele egyéb irányokba. Minél hatékonyabb a mechanizmus, annál kisebb dózisban elegendő alkalmazni.
V. A TMMG Glifozát-arca
Nem ez a hely arra hogy mindenre-kitérően elemezzük: lehet-e egy mesterséges molekula jótékony-hatású bármiben is, avagy egyedül és kizárólagosan csakis negatív hozadékok csatolhatók a használatához. Nem óhajtom kompromisszumos összemosással egymáshoz közelebb hozni a két végleten megrekedő álláspontot sem. Mindössze egyetlen konkrét esetben (a glifozát molekulát illetően) irányítanám a figyelmet oda, ahova célszerű lenne hogy átgondolatlan átkok szórása helyett előbb több fény irányuljon. S csupán a mentális akadály-ugrás képességének trenírozására, előrebocsátom gondolkodásra ezeket: A biogazdálkodás szempontjaiból egyaránt veszélytelennek ítélt a kijuttatása
·    a széles-hatásspektrumú (és az emberi-szervezettől nagyjából idegen) réz-készítményeknek,
·    valamint a rendkívül specifikusan ható (egyébként természet-azonos) Bacillus Thurengesisnek,
azaz, egyik használatának sincs kiheverhetetlen negatív következménye az élővilágban. S nagyjából ugyanebbe a kalapba sorolnak
·    a drasztikusan egyszerű hatás-mechanizmusú
o  káliszappan-oldat (zsíroldó-képességével lemezteleníti, s ezáltal kiszáradás ellen védtelenné teszi az élő tetveket)
o  és lemosó-olajok (ideiglenes-bevonatot alkotva, szabályos fulladást idéznek elő a kelő peték/tojásaik esetén),
·    valamint az ellenkező véglethez tartozó specifikus szerek,
o  mint a természetes piretriodok,
o  s a kártevők szaporodásának gátat-vető juvenil-hormonok
köztesnek tekinthető anyagai is. Mindezt helyes lenne annak fényében értelmezni, hogy mindezen jelzett készítmény-féleségek bizony alapos populáció-borulást eredményeznek abban az élővilágban, amelynek „változatlansága” fölött bábáskodva őrködni óhajtana a mereven-vett „be-nemavatkozás”, vagy a csakis bírálatokkal állandóan előrukkoló „ökotoxikológiai-szemlélet”.
Le kell szögeznünk a kétségbevonhatatlan tényt: A glifozát- molekula tervezett és realizálódó hatásmechanizmusa rendkívül szelektív, és igen hatékony is egyben. A molekula „zsenialitása” abban áll, hogy a növény növekedéséhez szükséges egyik alapvető folyamat egyik mozzanatát (tehát semmi mást: ez biztosítja a célzott és célba-találó, azaz igencsak szelektív hatást) rendkívül erőteljesen (más-szóval: hatékonyan) blokkolja.[12] Ennek hatására a növény fejlődésében anyagcserezavar lép fel (néhány vitális aminosav szintézise a blokkolt centrumok miatt leáll, míg a többi aminosav képződése gáttalanul folytatódik), aminek következtében a növény belső egyensúlya megbomlik, emiatt lassanként életképtelenné válik, s ebbe belepusztul, elhal. A glifozát szelektivitásához még hozzá kell tennünk azt is, hogy míg a fent-jelzett tervezett-blokkolás egyedül a növényi-élet szintézis-folyamatát képes effektíven borítani, mindaddig semmiféle egyéb, kémiai-megalapozottsággal bíró felderített mechanizmus léte, amely egyéb élőlényekre számottevően fennállna, nem nyert utólagos bizonyítást. Azok a híradások amelyek ennek az ellenkezőjét sugallanák, nem bírnak kellő tárgyi alapokkal. A szakfolyóiratokba utat-talált közlések kísérleti-eredményei alapvetően-elhibázott illletve erőltetett elrendezésekből fakadnak, melyekért felelősséggel azok szerzői tartoznak nagyon sokaknak[13]. A médiákban hemzsegő bírósági kártérítési-perek pedig akkora súllyal veendők számításba, amennyi közös eleme lenne a Jognak és a Kémiának. Végül, az un. engedélyeztetési-eljárások, melyek fundamentuma és felépítménye jobbára e felnagyított mellékszereplőkből csipegetéssel vétetett, a hangzatos-nevű panelekbe tömörült testületi-döntéshozó bürokraták ismeret-hátterének megszondázhatatlanságán vesztik végképp a hitelüket.
Rendkívül fontos ugyanakkor figyelembe venni a leírt szelektivitás mellett a glifozát gyomírtási-hatékonyságát is: már rendkívül alacsony dózisban kifejti hatását, mindössze a pusztulás folyamata lesz ezáltal elhúzódóbb. Adódik ez abból, hogy a növény számos életfolyamata közül csupán egyetlen működését borítja fel, s azt sem szükséges 100%-ban megtenni, csupán elegendő-mértékben ahhoz, hogy a növény további-fejlődése kiegyenlítetlen legyen, tartósabban megbillenjen a belső egyensúly. [Jelzésértékű erre nézve a szer használati-utasítása is, mely 2-3 hétben jelöli meg a kívánt hatás beálltát.] Ha a glifozát-használat – a gyomosodás féken-tartására – mindezekhez igazodik, akkor már csak az marad ökológiai-szempontból nyitott, hogy mi lesz a kijuttatott szer hosszú-távú sorsa: Akkumulálódik-e avagy lebomolva eltűnik? Ha akkumulálódna, akkor a nagyobb-koncentráció nyomán felléphető kevésbé-szelektív folyamatok miféle egyéb hatásokat iniciálhatnak a környezetünkben? A jelenlegi ismereteink birtokában adható válaszok:[14]
1.) Meg kell különböztetni a kijuttatott glifozát további sorsát víz ill. talaj esetén.
i) A talajban kétféle szereplővel kell számoljunk: ásványi-alkotókkal és szervesanyag-tartalommal. Előbbiekben jónéhány kation képes stabilan magához kötve immobilizálni a glifozát-molekulát koordinatív-kötéssel. Ezáltal annak vándorlása megáll – mind az élővizek mind a talajvíz felé. Utóbbi pedig két részre bontva vizsgálható: az életfunkciókat nem-mutató óriásmolekulák (humin-anyagok stb.) és az életfunkciókkal-bíró mikroorganizmusok. Ez utóbbiakról elmondható: Teljességgel hihetetlen (a bizonyítékot lásd alább) hogy mindegyikük érdeklődés nélkül elmenne a glifozát-molekula mellett; hiszen az nemcsak tápanyag, de azok között is az értékesebb fajta, lévén foszfort is tartalmazó. Ha e táplálék elfogyasztásába (valami számunkra eddig/örökre ismeretlen receptoriális mechanizmus következtében) belehalna az adott mikroorganizmus, akkor két esetet kell megkülönböztessünk:
·     Eközben lebontotta a glifozát-molekulát. Ez esetben „ügy lezárva”: a glifozát eltűnt; a haláleset pedig mindössze (átmeneti) populáció-csökkenést eredményez, az adott mikroba-fajban.
·     Változatlan formában ottmaradt a glifozát-molekula az elhalt kóstolgató szervezetében. Ebben az esetben viszont ismét előállhat ezen „túlélő” glifozát-molekula próbaszerű elfogyasztása (engedtessék meg ennek a szabadsága: egy másik mikroba-faj képviselője által).
A glifozát-molekula akkor és csak akkor lehetne a talajban állandósuló túlélő, ha mindössze egyetlen mikroorganizmus mutatna hajlandóságot az elfogyasztására, amely ebbe bele is pusztulna, mégpedig úgy hogy azt metabolizálatlanul hagyná hátra. (Ennek a rendkívüli feltétel-halmaznak azonban szögesen ellentmond ii) alatt már egy apró részlet is.) A glifozát effektív fogyasztása tehát zajlik a talajban e mikro-szereplők által, akár közvetlenül jutnak hozzá, akár az ásványokon időlegesen immobilizált molekulák „leharapásával” kell előbb veszkődniük.
ii) A vízben kevesebb bíztatót mondhatunk a glifozát leépülésére. A talajhoz képest a vízben erősen limitált mind az immobilizáló-képességű ásványi-anyagok jelenléte, mind az éhes mikroorganizmusok száma. S mégis (vagy talán éppen a kevesebb egyed miatti könnyebb áttekinthetőségből kifolyólag): itt találták meg azt a mikro-szereplőt, amely a glifozát foszforára lecsapva azt beépíti a szervezetébe (s általa növekszik, nem pedig belehal), eltüntetve ezáltal e rettegett anyagot.
Az, hogy a viszonylag kevés szereplőt felvonultató vízben rátaláltak e sikeres glifozát-fogyasztóra, tudományos „mázli”. Az pedig semmiképp nem pozitív alátámasztása semmilyen ködös vádnak, hogy a milliószor több szereplőtől hemzsegő talajban eddig még nem sikerült hasonló mikroorganizmus nevesítése…
2.) A glifozát akkumulációjának a lehetősége.
Teljes bizonyossággal leszögezhető a fentebbi 1.) pont alapján, hogy a gyomirtási-célzattal helyes dozírozásban kijuttatott glifozát felhalmozódása nem következhet be. A kis koncentrációknál lényegesen nagyobb puffer-kapacitással bíró ásványi-jelenlét a talajokban s a hozzájuk köthető immobilizálás, valamint a karöltve járó mikrobiális fogyasztás, képes a kijuttatással dinamikus egyensúlyt tartani – kiváltképp ha a talajélet már elegendően aktív. Az akkumuláció fellépte ott lehet valós, ahol a szer kijuttatása egyrészt mértéket meghaladó, illetve ahol ez nem az eredeti céllal harmonizáló.
i) A mértéken-felüli szer-kijuttatás következményeiért nem a szerben kell keresni a hibát, hanem a gondatlan alkalmazóját kell felelősségre vonni. Megjegyzendő, hogy rendkívül leromlott állapotú, alacsony humusz-tartalmú (és emiatt gyér mikroorganizmus-populációval bíró) talajok esetén a megfelelően kontrollált szer-kijuttatás is járhat következményekkel: főképpen lejtősebb terepeken, ahonnan erózióval/lemosódással a glifozát az élővizekbe kerülhet. Ahol (mint már tudjuk) „szűkebb a keresztmetszet” a feldolgozására/eltüntetésére. Éppen emiatt nem lehet közömbös, hogy az adott talajon olyan termesztési-mód uralkodjon, amely intenzifikálja a talajéletet – miként teszi azt a TMMG.
ii) Az eredeti céllal ellentétes használatból fakadó következmények adják azonban mindazt a fejfájást, amitől a legegyszerűbb szabadulásul a legtöbben a glifozát azonnali és totális betiltását követelik – miközben a fától nem látják az erdőt. Vegyük elő hát ismét az alapokat:
1. A gyomnövény, miután belehalt életfolyamatai elhúzódó felborítottságába, a talajfelszínre csuklik, ahol anyagát elkezdik feldolgozni a Természet erői. Láttuk: a talajlakók lebontják és a szervezetükbe építik e foszfor-tartalmú táplálékot, akár azon frissiben, akár később, immobilizált „konzervként”. Ekkor glifozát-következmény semmilyen további táplálékláncban nincs, nem is jelentkezhet.
2. A célzott mechanizmus alapján azonban BÁRMELY növény életfunkcióját a gyoméhoz hasonlóan tudja borítani a rá kijuttatott glifozát. (Ezért is kell rendkívül körültekintően bánni vele, pl. a kiskerti gyümölcsösben, nehogy a gyommal együtt a bokor is pusztuljon.) Ezt a hatását az „élelmes” profit-orientált agrár-szereplők akként aknázzák ki, amire az eufemisztikus „érésgyorsítás” ill. „lábon-szárítás” név terjedt el. A történések hátterének a valósága azonban egészen más. A termény normális betakarítása és követő tárolása számos esetlegességnek kitett, illetőleg költséges utókezeléseket igényelhet – különösen a kemizált-környezet bábáskodó-védelme alatt nevelt kevésbé-ellenálló kultúrák esetén, s kiváltképp a nem-megfelelő éghajlat alatt kikényszerített termesztéskor. Ezeknek vág elébe az a „rugalmas” elképzelés és alkalmazás, amely magára a cél-veteményre juttatja ki a glifozátot, abban a stádiumban amikor megítélés szerint már eléggé kifejlődött a termés, legalábbis ahhoz hogy az eladható legyen.
Ami ekkor történik, az indulásában ugyanaz ami a gyomnövénnyel történik: a felboruló életfolyamatokkal a nedvkeringés lassanként leáll. Emiatt a félkész ám még nedves termény még lábon-állva vizet veszít; a benne még lezajlásra-váró éredési-folyamatok ezáltal felgyorsulni igyekeznek; röviden: kényszeréretté válik. (Beltartalma tehát messze nem érték-azonos a normálisan beérettével.) Ez a termény azonban, az előzetesen „kiprovokált” vízvesztése miatt, a költséges utószárításból is kevesebbet igényel.
Igenám, de a folytatásban ez a termény már nem érintkezik a talajjal, hanem attól izoláltan tároz valahol. Ekkor pedig marad a terményben a felvett glifozát oda transzlokálódott hányada, nem vitás; akár a blokkolt centrumokhoz kötődve, akár csak a szövetekben megrekedten, minden specifikus kölcsönhatás nélkül. Ezen termények fogyasztásával már igenis bejut a glifozát az emberi-szervezetbe – feladva ezáltal megannyi dilemmát, amelyek egyikével sem kellene senkinek sem foglalkoznia, ha ezt a nyilvánvalóan helytelen agrár-gyakorlatot megfelelően szankcionálnák, s elítélnék engedélyezés helyett.
3. Súlyosbítja a 2. alatt jelzett praktikát két további tényező.
a) Az egyik a méretekből fakad. Míg a gaz kordában-tartása jobbára azok kezdeti fejlődési-stádiumaiban történik, a pusztulásukat előidéző glifozát szükséges mennyisége is a kelő gaz kisebb-méreteihez igazodva csekély. Ezzel szemben az érés-közelbe jutó vetemény felnőtt-nagyságú, így méretei miatt arányosan több glifozátot igényel életfunkciói megborításához.
b) A másik olyan torzuláshoz rendelhető, melyet a homo sapiens eszelt s erőszakol ki. A növényi-génmanipuláció beindítója (furcsa módon) éppen a glifozát-hozta sikeres kémiai-mechanizmussal ellentétes cél volt: Kitervelni azt, hogyan is lehetne módját ejteni annak, hogy egy adott növény túlélje a (termesztési ideje alatt is végzett gyomirtási-célzatú) glifozát-permetezést? A „sikert” azután számos egyéb-irányú génmanipuláció követett – létrehozva ezáltal mesterségesnél-mesterségesebb struktúrákat; melyekre a Természet válasza nem fog késni. [S a válasz-firtatások hosszú kongó-folyosója további párnázott-terep a területen önfeledten „kutatóknak”.]
A génmanipulációval kifejlesztett mesterséges glifozát-tolerancia legfőbb rendeltetése tehát az, hogy az ilyen GM-növénykultúrában a glifozátos gyomirtás a teljes tenyészidő folyamán tetszés szerinti alkalommal ismételhető legyen. A megkérdőjelezhetetlen korreláció tehát a GM-növények termesztése és a mértéktelen glifozát-használat között áll fenn. Annál a TMMG-nél, amely GM-mentes növények vegyes-kultúrás termesztésében érdekelt, efféle összefüggés fel sem merülhet.]
4. Az ismételt szer-kijuttatásoknak felnőtt-nagyságú növényekre azonban 2 fontos vonzata van:
a) A kijuttatott terhelés ezáltal ormótlanul többszörös.
i) Az előálló hatások tehát ezzel arányosak a talaj/víz esetén.
ii) A folyamatos és nagyfokú stresszre viszonylag hamar válaszol a Természet: Látens/rejtett evolúciós-mechanizmusok kerülnek előtérbe, s ezek felerősödésével kifejlődnek a glifozát-rezisztens gyomok is.
Vagyis, a szertelenül túladagolt permetezéssel magunk rövidítjük le azt az időt, amíg ez a rendkívül szelektív szer igazán hatékonyan állhatna a rendelkezésünkre.
b) A kijuttatott többszörös glifozát-dózis ugyan nem öli meg a GM-célkultúrát, ám maga a szer felszívódása nem lévén gátolt, a glifozát a növény anyagában felhalmozódik, s a táplálékláncunkba ezzel együtt kerül be. Hozva magával így azt a rizikót (a GM-effektus sötét-lován túl) amelyre semmilyen értelemben nem lenne szükség.
3.) Fentiek összegzéseként leszögezhető:
A glifozát alkalmazásának a tervezettől mind erőteljesebben elszakadó gyakorlata az, amely szüli a problémákat – miközben a glifozát direkt-káros hatásaira az eddigi legerősebb állítások is megállnak a gyanú küszöbén. Ahhoz, hogy ezekkel a rendkívül erős társadalmi visszhangokat keltő gyanusításokkal ne kerüljünk nap mint nap szembe, s az ne adjon apropót tetszés szerint se hírharangnak se kommentátori véleményműfajnak, elegendő lenne a glifozát-használatot visszaterelni az eredeti-medrébe, s csupán a tervezett funkcióját kihasználva alkalmazni (ha kell felügyelet mellett) – mindaddig amíg még-okosabb megoldásra nem vergődik fajunk.
A TMMG glifozát-használatáról a fentiek tükrében elmondható:
·     Maximálisan ragaszkodik az eredeti elgondoláshoz (szándékolt „kártételét” a Természet azonnal és jótékonyan orvosolja)
·     A versenytárs-metodikák közül pedig a legkevesebb szer kijuttatásával éri el a gyomok kordában-tartását. Mégpedig a takart talajfelszín miatt. Ezzel ugyanis a gyom-flóra megújulását lassítja a bolygatatlan-felszín kelő-mélységében elfekvő gyommagvak fokozatos ritkulása; s az újra-gyomosodás egyedüli megmaradó-tényezője a légkör-által szállított és kiülepedett jövevény-magvakból eredhet.
Így a TMMG-vel nem szegezhető szembe semmiféle glifozátból eredhető kár – egyéb reményteljes hozadékai pedig fentebb már diszkutálást nyertek.
VI. Slussz-poén
A talajtakarást alkalmazó agrotechnikák közt nem az egyetlen módszer a TMMG. A fedetlen talajrészletek tudatos mulccsal borítása már viszonylag régebbi praktika.[15] Ennek az irányzatnak egy magas céltudatossággal kidolgozott változata a Gyulai Iván által bevezetett és gyakorlatba is ültetett „mélymulcsos” termesztési eljárás.[16] S míg e mulccsal gazdálkodó termesztési-rendszereknek sok-sok követője van, kik közül sok egyben fanatikus elvárója a fenntarthatósági-szempontoknak – ám közülük többeket „áldozatként” magával ragadott a TMMG ellen mesterségesen keltett hisztéria, annak mellékes glifozát-lábnyoma szándékos és eltorzított felnagyításával – addig hadd irányítom alább két markáns tényezőre a figyelmet, éspedig összehasonlításképp.
Hogyan is teljesít a (mély)mulcsos módszer a TMMG-vel szemben?
1.) Volumen tekintetében:
A (mély)mulcsos módszer kiskerti alkalmazáshoz kötött – a TMMG pedig szántóföldi technika. Ebből azonnal adódik a potenciális ellátó-képességük is.
Természetesen a kívánalmak is mások, eltérőek: A célkultúra és a termesztett növények nagyfokú különbségéből ez adódik is; tehát a két metodika nem egymás versenytársa.
2.) Az önellátást véve alapul:
Mindenfajta mulcsos technika intenzív mulcs-igénnyel bír. Ez a mulcs-igény azonban csakis külső területekről begyűjtve fedezhető, tehát semmiképpen sem nevezhető önellátónak – ami jelzi, hogy bizonyos kívánnivalók vannak a fenntarthatóság tekintetében.[17]
Ezzel szemben a TMMG saját maga alá teremti meg a talajtakarást is, éspedig jobbára szimultán-folyamatként a termény termesztésével. Azaz, jóval közelebb áll ahhoz, hogy eleget tegyen a fenntarthatóságnak.
„100%-ban” megtestesíteni azonban csak akkor fogja majd, ha élni fog az elmaradhatatlan visszapótlással is: legcélszerűbben a Vízgazdai elvből fakadó alomkomposzt terítési-gyakorlatával.

megalapozva 2019. augusztus 26-án,
pontosításokkal kibővítve 2020. április 3-án dr. Fuggerth Endre


[1] Elegendő indikáció erre nézve, hogy pl. az Agrárágazat folyóiratban, egyetlen számban, cikkek halmaza próbálja körbejárni a kérdést, hol innen hol onnan közelítve bizonyos részleteket. Ld. a 2019. augusztusi számot:
·       pp54-58, Söjtöri Andor: Talajjavító mezőgazdasági gyakorlat
·       pp80-81, Daoda Zoltán: Miért fogynak a termőtalajok?
·       pp86-90, Molnár Tamás: Magágykészítés vasak nélkül
·       pp93-96, Zöld Tünde: Három döntő feltétel a jó talajélethez
[3] Körítő megindokolással is szolgál (http://www.bdarvas.hu/publicisztika/kemiai_biztonsag/idn6102), ahonnan a „kritika” teljes szövege is letölthető.
[4] Ennek nyitó-tétele (https://szennyviztisztitas.blogspot.com/p/credodb.html), a fogadtatás totális elutasító volta okán, némi keret-tartalommal és közbevető kommentjeimmel is ki kellett egészüljön.
[5] Az efelé mutató viszonylag friss és terjedelmesebb hazai feltárás is az ismertetés célját ekként definiálja [a Tartalmi kivonatban http://real.mtak.hu/89425/]: „Jelen dolgozatban két célt jelöltünk ki. Az első cél a talajművelés hazai fejlődését nehezítő és elősegítő körülmények elemzése, egyúttal a karcagi kutatási eredmények kiemelése volt. A fejlődést az ún. sokszántásos művelés alkalmazásától (1800-as évektől) napjainkig kísértük nyomon. A második cél négy jeles előd munkásságának felidézésével példát kívántunk adni a hazai talajművelés fejlesztéséért tett erőfeszítésekről.”
Birkás, Márta és Dekemati, Igor és Kende, Zoltán és Radics, Zoltán és Szemők, András: A sokszántásos műveléstől a direktvetésig – Előrehaladás a talaj művelésében és védelmében. Agrokémia és Talajtan, 2018 67 (2). pp.253-268. (http://real.mtak.hu/89425/1/0088.2018.00012.pdf)
[6] Mint amilyenek Lajos M: Eldobni az ekét? cikkében (Agrárfórum, 2019/8, pp144-145) olvashatók: „Ezeket a kérdéseket egzakt módon, vizsgálatokkal tisztázni kell. Fontos hogy a folyamatok letisztuljanak.”
[7] Ám ezen a téren is úttörőnek tekinthető az az archív tartalom 1897-ből, amely a hazai könyvnyomtatásban jelent meg: Milhoffer Sándor: A talajkimerülés, tekintettel a csökkenő termésekre és az ezeket befolyásoló termelési tényezőkre. A gazdasági tudomány jelenlegi ismereteinek tekintetbe vétele mellett. Bpest, 1897. (https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/m-96B16/milhoffer-sandor-9A1BC/)
[8] 1986-os cikkében ezekre az előzményekre is kitér R. R. Allen and C. R. Fenster: Stubble-mulch equipment for soil and water conservation in the Great Plains, Journal of Soil and Water Conservation January 1986, 41 (1) 11-16; (https://www.jswconline.org/content/41/1/11)
[9] Szerteágazó forrásokból vett adatok feldolgozásán keresztül jut W. M. Post and K. C. Kwon (Global Change Biology (2000) 6, pp317–328 Soil Carbon Sequestration and Land-Use Change: Processes and Potential http://pdfs.semanticscholar.org/c44b/016e3490793f91f3a67d29e4a00de8f65f07.pdf) ezekre a következtetésekre:
„Maximum rates of C accumulation during the early aggrading stage of perennial vegetation growth, while substantial, are usually much less than 100 g C m2/year. Average rates of accumulation are similar for forest or grassland establishment: 33.8 g C m2/year and 33.2 g C m2/year respectively”
Azaz: Évelő-vegetációval borított területek szén-akkumulációja a talajba (a művelés felhagyását követően) bár kezdetben lendületes, általában messze a 100g C m2/év érték alatt marad. Az átlagértékek ~30 körül mozognak, mind erdős mind füves területek esetén.
[10] Kalinina és társai ugyanakkor egy rendkívül alapos, saját mérések elemzésein alapuló kutatás keretében azirányba vizsgálódtak, miként halad a talaj ön-regenerálódása az agro-művelés felhagyása után: Geoderma 2011 162 pp196-206 [abstract: https://pubag.nal.usda.gov/catalog/464165] (doi:10.1016/j.geoderma.2011.02.005)
Igaz ugyan, hogy a keretek speciálisak (Oroszország sztyeppei csernozjom-talajai), ám az eredmények figyelmeztetőek (59 év felhagyás sem elegendő az eredeti szint megközelítéséhez), s alapos megrágásuk finom-tényezőket is feltárhatnak. Ezeket kóstolgatni, két részletet osztanék meg a kíváncsibb természetűekkel:
[SOC= soil’s organic carbon; POM= particulate organic matter]
[12] Szaknyelven: az aminosavak sikiminsavas szintézis-útját lehetetleníti el.
[13] Ezekből egy néhány elemzése fellelhető ref.3 alatt, annak D.) és E.)1.) pontjában.
[14] Az ismételgetések elkerülése végett, aki az eredeti-közlésekkel is megtámogatott gondolatmenetet óhajtaná inkább végigkövetni, annak ezt ref.3 kínálja B.) pontja alatt.
[17] Szerző és Gyulai Iván közötti levélváltást követően az alábbi pontosítást kívánom toldásként beilleszteni:
A kívülről beszerzendő mulcs-anyag mennyisége az időben nem állandó; ez az igény (s a velejáró extra-munka terhe) a kezdetekben ugyan mindenképpen jelentős és fennáll, ám jól-eltalált menedzselést követően mindkettő jelentősen csökken; hiszen a mulcs hatása tartósabb, fogyása/”leépülése” lassúbb folyamat.
A beiktatott összevetés esetlegessége egyébként sem a mélymulcsos művelési-technika kritikája, hanem a két, sok-tekintetben rokon-metodika párhuzamosításból fakadó alapvető-eltérések láttatása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)