Bili-Balaton.
|
Nem gúnyolódás. Visszatekintés, töprengés, szembesítések. Hazánk jövőbeli, nagyobb-léptékű Vízgazdálkodását illetően. |
Néhány gondolatot szeretnék megosztani a Balatonról.
Halljuk ugyanis egyszer azt hogy a víz minősége kiváló[1] – majd alig egy évre rá követi ezt a vészsikolyszerű hír: Algásodó Balaton: a foszfor a főbűnös?[2]
|
E helyt röviden a
lábjegyzeteket előszeretettel mellőző Olvasókhoz szólok. |
A rafináltabb vétkek észlelésére is érzékenyek pedig már azt is tudják, hogy a bioaktív-anyagok csendes térnyerése a Balatonban is elkezdődött.[3] A mezei érdeklődő aggódása pedig jobbról-balról egyaránt kapja a pofonokat[4]: nemsokára kiszárad a tó; holnap pedig kiönt s elárasztja a lídót meg egyebeket, ha nem csapolják azonnal le a fölösleget a Sión. S mindeközben zajlik a tömegturizmus: évente közel 2 millió látogató önfeledt fürdőzésekor naponta több hektoliternyi naptejet mosva a Tó vizébe… S a partközeli ingatlanok tulajdonosai is tutira elvárják hogy vityillóik és palotáik maximális biztonságban legyenek a víztől…
Felsorolnék hát néhány rögzített tényt, s megengedek a nyomukban magamnak is némely megállapítást. Nem azzal a szándékkal mintha ezekben mind csalhatatlan lennék. Az viszont bizonyos, hogy ezek semmibevétele nem vezethet előrelépéshez, semmilyen tekintetben. A múltban elkövetett nagyívű átalakítások (és a belőlük fakadó, máig-ható hibák) visszacsinálása szinte lehetetlen.[5] A kisstílű magyarázkodások[6] és foltozgatások pedig – bárhány akadémiai-dolgozat is sorakozzon mögöttük – nem adnak választ szinte semmire, inkább csak növelik a ködöt és a problémahalmazt, végiggondolatlan és gyakorta egymással is ütköző pazarló-kísérletezgetéseik és azokra alapozott, a jövőt-illető haszontalan elképzeléseik miatt.
I.) Vízszint-magasság – és ami mögötte van.
A) Hiba a Képletben
Kezdjük a legközönségesebb dologgal, ami mindenkinek hazaköszön. A Balaton vízmérlegéről van szó. Melyre a széleskörűen használt jelenlegi formula az alábbi[7]:
Vízmérleg = Hozzáfolyás + Csapadék – Párolgás – Elvezetés. (1)
S minden további következtetés jelenleg ebből számolt. Finomításként ugyan még bejön 1-2 apróbb tényező, mint a Kivét (ivó/használati-víz, mezőgazdasági igény) és a Bevezetés (belvíz tóba-szivattyúzása, némely szennyvíztisztító-mű végvize tóba-vezetése).
Mindazonáltal már az (1) alap-egyenlet is alapvetően hibás.
Pontosabban: betonteknőre és gleccser-tavakra megáll. Csakhogy a Balaton egyik sem. A Balaton feneke nem monolitikus gránit-szikla, hanem üledékes-kőzetek rétegelt elegye. Emiatt ez a tó-fenék a víz számára átjárható; a tó vize kommunikál a (tágabb) környék talaj- és mélységi-vizeivel. A helyénvaló egyenletben kell tehát szerepeljen a be/el-Szivárgási tényező is. Ez ugyan sem méréstechnikailag sem számításokkal nem egykönnyen megfogható tétel, ám a létezésén múlik nemcsak a Tó, de annak egész környezete vízháztartása is. Annyit minden határozatlansága ellenére kijelenthetünk róla, hogy a Tó-környezet vízbősége visszaszorítólag hat a mértékére, valamint hogy ez a mérték a Tó vízszintjéhez kapcsolható hidrosztatikai vízoszlop nyomásával együtt növekszik. S már ezen apróságból is pár egyértelmű következmény fakad.
B) Üzen a Múlt
Ha visszatekintünk az időben, a felderített adatok tükréből az köszön vissza hogy a Balaton vízszintje majd 600 éven át lényegesen magasabban állt [ld. 1. ábra], s még az 1700-as évek végefele is a mainál több-méterrel magasabb volt[8]:
Azt, hogy e vízszint-magassághoz egyben nagyobb-kiterjedésű Balaton is járult (a déli-partok viszonylag lankásabb volta miatt) a 2. ábra térképei szemléltetik[9]:
|
 a)
|
 b)
|
2. ábra
Kevesebbet tudunk viszont az akkori vízjárási-kilengésekről. Annyi azonban bizonyos, hogy emberi szabályozó-beavatkozás hiányában is tartotta a Természet az egyensúlyt: nem száradt ki a tó, de nem is növekedett elnyeléssel-fenyegető tengerré. Jogos tehát feltételeznünk, hogy állt akkor egyfajta egyensúly az aktív-tényezők közt. Tervezett, direkt Elvezetés azidőben nem lévén*, (2) kellett jellemezze a több-méterrel magasabb vízállású Balatont.
Csapadékrégi + Hozzáfolyásrégi » Párolgásrégi + beSzivárgásrégi (2)
* Túlcsordulási-lehetőség azonban ekkor is volt. Az adott domborzati-viszonyok mellett ez jelölte ki a Sió korai nyomvonalát. Maga a túltöltődés miatti túlcsordulás alapvetően minden esetben fennáll, mint eseti, időszakos, végső, ám egyben automatikus vízszint-szabályozó tényező [ld. lentebb, C.)** alatt is]. Mivel azonban ennek értéke csupán a végső-esetben nem-zéró, a tényezőt a (2)-(6) egyenletekben nem szerepeltetjük.
C) Az Egyensúly tényezői
Mivel a Balaton „vízgazdálkodásának” nevezett jelenlegi szabályozási teendő rengeteg odafigyelést és beavatkozást kíván – mindamellett, hogy a lecsökkentett vízszint (és víztömeg) következtében a tó egyéb sérülékenységei is felerősödtek – alább megkíséreljük a „szabályozatlan” tavak egyensúlyi-helyzetének a főbb tényezőit megvilágítani, a példa középpontjában a Balatonnal.
A mai állapotok mellett (2) tagjainak hozzájárulása egyenlőtlenséghez vezet:
Csapadékmai + Hozzáfolyásmai > Párolgásmai + beSzivárgásmai (3)
Mivel Cs, H, P változásai mindmáig ~10-15%-on belül maradtak[10], ám (2) oldalainak kvázi-egyenlősége a mai alacsonyabb-vízállás mellett (3) miatt csakis a mesterséges-leeresztés beiktatásával tartható, a hosszabbtávú Természeti-egyensúly fennállásának a magyarázatát (s egyben a létének a biztosítékát) igenis a magasabb-vízállás tényében kell keresnünk. A magasabb-vízállás folyományaként előálló magasabb-vízoszlop nagyobb hidrosztatikai-nyomása hatására a tó-fenéki beszivárgás fokozottabb-mértékű minden alsóbb rétegben – amely hatás a földalatti rétegvizek közvetítésével oldalirányban messzire elhatolva is jelentkezhet jelentős tényezőként. Szolgálva ezáltal nemcsak a tó-egyensúlyt (a növekvő beszivárgás csökkenti az extrémbe-torkolló vízmagasságot) de a tó-körüli kiterjedt környék kiegyenlítettebb vízháztartási-állapotát is. Amely egészére ekként igaz, hogy a tó-fenékből (is) a talajba-szivárgó víz horizontális szétoszlódása tompítólag hat az érintett régió csapadékviszonyai esetlegességéből fakadó víz-ellátottsági irregularitásokra.[11] Ugyanez a beszivárgási-tényező a mai, alacsonyabb vízállás mellett jelentéktelenebbé válik. Ennek folyománya kettős. A be/el-Szivárgás lecsökkent volta miatt az egyensúly tartásához mesterséges beavatkozás szükséges: ezt szolgálná a művi (és szabályozott) víz-leeresztés. A csökkent-mértékű beszivárgás ugyanakkor a tó-környezetben (a talajban és alatta) tározott víz abszolút-mennyiségében is csökkenést eredményez. Összességében tehát, a mai mesterségesen alacsonyra átszervezett Balatoni-vízállás nemcsak extra és állandó feladatokkal terhel bennünket, de egyben szárazabb és vízben-szegényebb tó-körüli feltételeket és klímát is eredményez számunkra.
Amiből az is kiviláglik, hogy a klímát (és egyben a létünket-biztosító termesztési-feltételeket is) jóval hatékonyabban lehet befolyásolni a vizek tudatos kezelésével, semmint a ritka és elúzív légköri CO2 nyomába szegődve kapdosni fűhöz-fához. Ráadásul, a vízgazdálkodás mentén kifejtett helyi-erőfeszítés klimatikus-hatása már regionálisan is jelentkezik (függetlenül attól hogy a Világ más részén mi történik), szemben a légköri CO2 „lepkevadászatával”, amely globális és mindenki által betartott szünettelen hadjáratot követelne, egy rendkívül bizonytalan végkifejlet vágyálma felé.
Egy csökkentett vízállású tó természetes-behatású re-stabilizációjakor, a kezdetben növekedő vízállás önmagában még nem vezet az egyensúly beálltához; ekkor a tó vízmennyisége mindössze tovább szaporodik. Ha ez pusztán vízszint-emelkedéssel jár, akkor előbb-utóbb a megnövekedett hidrosztatikai nyomás hatására felerősödő tó-fenéki elszivárgás nyomán beállhat (4) szerint az egyensúly (s kialakul az „egyensúlyi-vízmagasság”):
Csapadék + Hozzáfolyás » Párolgás + (hemelt/hmai)*beSzivárgásmai (4)
[ahol hemelt és hmai az adott átlagos vízmagasság jellemzői]
Ha azonban a víz-szaporulat (az adott lankásabb domborzati-viszonyok mellett) a tó víz-borította területének a növekedését is magával hozza (jelöljük ennek a mértékét f>1-vel), akkor Cs és P a tófelszín-növekedésének a mértékével f-szeresére nő míg H praktikusan változatlan, Sz pedig az elöntött területekkel kismértékben nő, vagyis (4) ezt az alakot ölti:
f*Csapadék + Hozzáfolyás = f*Párolgás + elSzivárgásemelt (5)
Amiből az egyensúlyi-állapotba kerülő tó területi-megnagyobbodásának a mértéke adódik:
f = (H-Szemelt)/(P-C) (6)
Van tehát [még túlcsordulás nélkül is] olyan tó-állapot, amikor a vízháztartási-egyensúlyt maga a (kissé: f-szeresére) megnövekedett vízfelszín-kiterjedés és a magasabb-vízállásból fakadó ütemesebb be/el-Szivárgás együttesen biztosítja, mindenféle eseti/emberi beavatkozás nélkül. – Ami magától értetődő lehetett a Balaton szabályozása előtt élő egyszerű embereknek is; akár mindenfajta egyenlet és diszkusszió nélkül is.
Pontosan ezeket az állapotokat szemléltetik az 1. és 2. ábrák. További, nem-vizuális tény-adalékok szólnak a régebbi korok (hosszantartó – ha effélét ma sikerülne megélni: állandónak érzékelt) állapotait illetően, mind a magasabb-vízállás mind a nagyobb-kiterjedés mellett. [A forrás[12], amiből több helyütt is fogok tényeket és megfigyeléseket idézni, Ligeti László munkája.]
i) „A Balaton nagyobb felületére és magasabb vízállására utaló adatok között figyelemre méltó, hogy számos oklevél megemlékezik a tó mellett fekvő s vele összeköttetésben levő, kisebb tavak, berkek, halasok — tehát voltaképpen „fokok" — halászatáról…” (ref.12 p26)
ii) „A tőzeglápok és az egykori partvonalat kísérő turzások pedig a mainál legalább 4 m-rel magasabb, tartós vízszintet feltételeznek.” és „A Balaton körül feltárt tőzegterületek kiterjedése, amelyek közül a legnagyobb a Kis-Balaton—Zala-völgy, a Nagy-berek és a Tapolcai-medence, 262 km2 -re rúg. Ez pedig azt jelenti, hogy a tó korábbi területe mintegy másfélszerese a mainak (900—950 km2)” (ref.12 p13)
** N.B.: A gleccsertavaktól sem idegen az önszabályozás. Ott ugyan Sz=0, ám a vízszint emelkedése előbb-utóbb megtalálja a környezete legalacsonyabb terepszintjét, ahol/amelyen keresztül megindulhat a tovább-érkező vizek Természet-kontrollálta elfolyása. Ha pedig egy szilárd-aljzatú tó-képződmény az Egyenlítőhöz közelebb feküdne, akkor a nagyobbodó felszínéről induló intenzívebb párolgás is elégséges lehet az egyensúly kialakításához, akár lefolyás nélkül is.
II.) Felmerülő kérdések
Fentiek tükrében nem árthat, ha időt s gondolatokat szentelünk az alábbiaknak:
1.) Akad-e az önstabilizálás tényén túl egyéb kedvező tényezője a magasabb-vízállásnak?
2.) Mi jót profitálunk az önként magunkra rótt szabályozgatásból?
3.) Mik vezettek a jelenlegi helyzethez?
4.) Van-e a „visszacsinálásnak” elfogadható alternatívája?
Sorra vesszük:
1.) Önstabilitási extra
Egy friss, 2018-as cikk[13] alapos feltérképező mérései alapján azt lehet mondani hogy igen: hozzájárulhat a magasabb-vízállás más tényezők kedvezőbbé-válásához. Éspedig a nyugodtabb, lomhább vízjárás lenne az egyik extra-nyereség. A közvetett bizonyítékot ehhez a Tihanyi-árokban lelhetjük meg. A cikkből megtudhatjuk, hogy a Tó az 1700-as évek második-felében készült első alaposabb feltérképezésekor az árok legnagyobb-mélysége 8,5 méternek adódott. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az akkori vízszint-magasság 2-3 méterrel magasabban állt a mainál – amikoris az árok legnagyobb mélysége ~11 méter, a tó átlagmélysége pedig ~3m – akkor az a furcsaság adódik, hogy míg 5-6 m átlagmélység mellett a Tó legmélyebb pontja ennél maximum 3,5 méterrel volt mélyebben, addig a mai lecsökkentett vízszint-állapot mellett ez a különbség 11-3=8 méter. Az pedig biztos hogy ez nem a véletlen műve; csakis az áramlások intenzifikálódása vezethetett ehhez az erózióhoz. Amit a precízen elvégzett mérések más-oldalról is igazolnak: a Tihanyi-árok régebbi íveltsége mára kiegyenesedett.
|
 a) a Tihanyi-árok környezete
1894-es térkép szelvénye
|
 b)
1892-96. „botos-felmérés” infografikája
|
 c)
1975-ös VITUKI mérések feldolgozása
|
3. ábra
A nagymértékű vízszint-csökkentéssel járó „szabályozást” követően ~30 évvel az árok íves volta még mindig kifejezett, amit a régi-adatok modern infografikai feldolgozása is tükröz. További 70-80 év alatt azonban nemcsak az árok íve egyenesedett ki látványosan, de az áramlások gyökeres megváltozására utal a környékbeli mederfenék hatalmas átalakulása is. Az alacsonyabb-vízállás mellett fellépő áramlások pedig csakis akkor okozhattak mederfenéki átrendeződést, ha azok intenzitása erőteljesebbé vált. S talán nem erőltetett az összefüggés: ha az áramlások sebessége kisebb a tófenéken, akkor igaz ez a felszíniekre is; azaz, magasabb-vízállás esetén a Tó nagy-viharokkor ma súlyos helyzetekhez vezető „hosszirányú kilengése” is tompulna amplitúdójában. Ami nem lenne hátrányos.
(A tófenéki lassúbb-áramlások másik, még-inkább kedvező, direkt-hozadékát II.)4.)A.)iii) alatt villantom meg.)
2.) Előugrott-e
bármi előny/haszon
a bevállalt vízszint-csökkentéshez kötődő kényszer-szabályozásból?
A.) A jelenlegi szabályozás hosszabb gyakorlata mellett ilyen tapasztalatok sűrűsödnek írásba:
a) „A természetes készletváltozás a negatív rekordoknak is köszönhetően egyre tágabb határok (-281 – +1265 tómm) között mozog, valamint a két szélsőérték közé mindössze egy szűk esztendő ékelődött be, mely jelzi a tó egyre sérülékenyebb voltát és az időjárási anomáliákra is felhívja a figyelmet. Az észlelések óta mért legcsapadékosabb évet 2010-ben, a legszárazabbat 2011-ben regisztráltuk.” (ref.7 p12)
Beszédes
a közlés gondolati-mélységeire az, hogy nem képes erre a következtetésre
vergődni: A két említett egymás-utáni (csapadék-viszonyaiban extrémen
különböző) év szerencsésen, a lehető leggyorsabban
kiátlagolja egymás negatív hatását. Azaz:
i) éppenhogy nincsen sérülékenység,
ii) legfeljebb akkor, ha a tó biliként szolgál – melynek peremét állandó aggodalommal felügyelve ugrásra-készen kell álljon egy sereg „szabályozó-mérnök”,
iii) mindössze rövid/átmeneti anomália – amitől viszont soha nem volt mentes a történelem,
iv) amely „sérülékenységet” viszont jótékonyan és hatékonyan tompítanának a Tó régebbi-állapotához köthető alap-tulajdonságok: a magasabb-vízállással és nagyobb tó-kiterjedéssel együttjáró folyamatok és jelenségek.
b) „A rendkívüli csapadékmennyiségek – akár éves szinten is rendkívüli vízbőségről (2010., 2014.), akár aszályról (2011-2012.) szólnak - nem kezelhetők fájdalommentesen a vízszintszabályozás jelenlegi eszközrendszerével. … A vízeresztés és a védekezés tapasztalatai alátámasztják a vízszintszabályozó műtárgyak és a Sió csatorna teljes rekonstrukciójának megalapozott igényét…” (ref.7 p13)
Ez az érvelés pedig túlságosan hajaz a régen-volt érvágási-gyakorlat kettős-indoklására. Akár vérbő akár vérszegény volt a kezelt, a hathatósnak deklarált verdikt azonos volt: Lecsapolás. – Akárcsak a boldogtalanná szabályozott Balaton vízügyi-kilengéseire a Sió-csatornán történő gyors, irreverzibilis víz-eltávolítás.
Az idézett magyarázkodás egyetlen dolgot szolgál: tovább költekezni egy olyan irányba, amely teljességgel céltalan. S ez így lesz mindaddig, míg bizonyos Természeti-folyamatok megértése elfogadottá és közkinccsé nem válik. Ehhez pedig vagy Kriegel Sámuelt kellene hamvaiból sürgősen feltámasztani [ld. II.)3.)A.)] legalább egy konzultáció erejéig, vagy a jelen cikk teljes-anyagát alaposan megrágni, lehetőleg a Terv-javaslat anyagába sűrítettekkel a háttérben.
A „nem kezelhetők fájdalommentesen” kitétel összecsengésének mély-elemzését a már elhíresült „Fájni fog” bejelentéssel viszont ezúttal másra bíznám.
B.) Az előállt, megtapasztalt, kellően meg-nemértett, kezelni jelenleg a legkevésbé sem képes problémák halmazáért azonban nem lehet mindaddig egyedül a Balaton újabb-kori, mesterségesen kikényszerített alacsonyabb-vízállását okolni, amíg a szélesebb-ismeretek a homályban vesztegelnek megértésre várva. Hiszen ebben az időszakban más kísérőjelenségek is előálltak; sőt, mértéken-felül felerősödtek. [Ld. ref.18 alatt, kezelhetőségeikkel együtt.] Az azonban vitathatatlan, hogy a Tó víztömegének a drasztikus redukciója minden intenzív-jelenséget (tehát a koncentráció-függéshez köthetőeket) felerősít.
3.) A kényszerpálya
A) Tervezet születik
A Birodalom (hogy rendet rakhasson a nyughatatlan végeken – s hogy maximalizálhassa a majdan megtermelhető áruk és kitermelhető természeti-kincsek kivitelét az Örökös-tartományokba) elrendeli a Balaton megregulázását. A terv kidolgozását a tó precíz feltérképezését 1766-ban adó tehetséges mérnökre, Kriegel Sámuelre bízzák. Aki – jó taktikai-érzékkel – három változatot munkál ki és nyújt be 1776‑ban a Kamarillához.
„Az első változat esetén a tó vízszíne 1, a második szerint 2 öllel, sőt a harmadik szerint akár 3 öllel és 2 lábbal is leszállítható. A lecsapolás célja: az első változat szerint 11966, a második szerint 19249, míg a harmadik szerint 129738 hold, a Sió mentén pedig 5868,5 holdnyi terület nyerése. Megállapítása szerint a Sió kitorkolása 3 öllel és 5,5 lábbal magasabb, mint a Balaton fenékszintje, s a kitorkolás, valamint a meder lemélyítésével a tó vízszintjének is alá kell szállnia. A tervek e 3. változata szerint a Balatonból alig több mint egy keskeny, alig 1 méter mélységű árok maradt volna…” (ref.12 p34)
A Bécsi érdekek részére legkívánatosabb 3. változat azonban (az akkori technikai-lehetőségek mellett) keresztülvihetetlen – szerencsénkre.
Az önként vállalt kiheréltetés mazochizmusára azért figyelmeztető lehet ez a hozzátoldott, megbúvó indikáció: „a mai állapot, a megvalósított vízszintszabályozás, e két első változat közötti vízállásértéknek felel meg” (ref.12 p34)
Rendkívül fontos, közbevető, továbbvivő megállapítás:
Nem lehet érdektelen mai szemmel, hogy Kriegel előrelátása (a megszült kényszer-tervezeten túl) elment odáig hogy „a Sió hajózhatóvá tételét is tervezte s ennek érdekében kitérőket és zsilipeket javasolt.” (ref.12 p35) Tehát nem hevenyészve, hanem átgondoltan: hogy a hajózhatóság akkor is fennálljon ha éppen nincs fölösvíz-leeresztés.
Rokonítható ez a 2020. évi VGT3 JVK vitaanyagához benyújtott Terv-javaslat[14] általánosabb koncepciójával. Amely szerint minden jelentősebb hazai vízjárás szakaszolt[15] kellene legyen; úgy hogy a szakaszolással a víztestekben tárolt vízmennyiség többszöröse legyen a mai, az esetlegességeknek nagyon is kitett állapotokból adódókénál. Éspedig mind a vízszint-magasság mind a területi-kiterjedés ésszerű megnövelésével. Mely tényezők azután magukkal hozzák a környék talajainak a kellő vízbőségét (öntözés nélkül is) – ahogyan ennek mechanizmusát I.)C) alatt már körülírtam.
B) A tervezet önjáróvá válik
Az 1. pofont a Reformkor kezdődő kapitalizálódásával kapja a Tó: 1818-25 között „1. a foki malmot elbontották — 2. a Sió medrét kitisztítogatták, — 3. a malmokat „megigazították", — 4. mindennek eredményeként a Balaton vízszintje kereken 1 métert apadt…” (ref.12 p40)
A 2. pofonra 20 év haladék után került sor: „a tóparti birtokosokból alakult Balaton Anyavízszabályozó Társulat [alakul:1842]… megvette, és… 1847-ben lebontotta a Balaton-vízszint leszállításának legnagyobb akadályát jelentő kiliti malmot és gátját. Ennek hatására a tó vízállása ismét több mint egy méterrel csökkent.” (ref.12 p46)
A kegyelemdöfés azonban a Vasút képében érkezett – ami azután meg is pecsételte mindmáig a Tó sorsát: „A Déli Vasút építését 1858-ban rendkívül alacsony vízállásnál kezdték meg, általában közel a vízhez, a legolcsóbban megszerezhető parti sávon, az őstelepülések és a tó közötti turzáson, mely gazdaságilag hasznosítatlan volt, de alapozási szempontból elfogadhatónak látszott. Az alacsony vízállás miatt azt hitték, hogy takarékoskodni lehet a feltöltéssel, s a pálya számára elegendő biztonságot nyújt a maximális vízszint feletti 88 cm-nyi magasság. A vízállás azonban 1860/61-ben megközelítette a maximumot s a hullámverés sok helyen megrongálta a pályatestet... Még nagyobb károkat okozott az 1862. évi tavaszi jégzajlás amely helyenként kétméteres, sőt annál magasabb jégtorlasszal támadta a vasúti töltést. Ekkor határozta el a társaság, — a vízszint további emelkedésétől való aggodalmában, — hogy lépéseket tesz a Sió és a Balaton szabályozására… így jutott a tószabályozás régóta vajúdó kérdésében fordulatot hozó szerephez a Déli Vasút.” (ref.12 p49)
C) A „kegyelmi-állapot”
Az előálló helyzetek és problémák szükséges korrekciós tevékenységeihez kötődő 1893-as átadási-ünnepségen elhangzottak bepillantást engednek egyéb elvárások teljesülésébe. A megvalósítási-listáról (ref.12 p51):
i) „1. Dunának a Balatonnal egy szabad hajókázó csatorna általi közvetlen összeköttetése.”
ii) „2. A Balaton menti mocsaraknak, melyek a leszállítandó víz által nyerendő térrel együtt körülbelül 34000 holdakat tesznek, kiszáríttatása.”
Mindkét pontra vonatkozóan kényelmetlen szembesítések lelhetők fel még ugyanezen dokumentumban:
a) A „hajózható csatornára” vonatkozó 1893-as elképzelést [i)] érdemes összevetni az 1866. évi országos aszályt követő évben megfogalmazottakkal: „a Sió-csatorna hajózhatósága tekintetében egészen mindegy, hogy áll a zúgó vagy sem, mert a tapasztalás azt bizonyítja, hogy a Balatonnak nincs annyi vizfölöslege, hogy a Sió-völgy természetes esésének felhasználásával megásott nyílt csatornát a hajózásra szükséges mélységben folyó vízzel táplálhatnánk!” (ref.12 p52-54)
N.B.: Kriegel Sámuel ekkor már rég halott
(vonatkozó terve elfekszik valahol);
a 2020-ban szült Terv-javaslat
pedig megadóan várja (hasonló?) sorsát.
b) A Balaton menti mocsarak (később sikerre-vitt) felszámolásának [ii)] a következményeit pedig ekként tapasztalta meg mintegy 100 év múltán az utókor: „A berkek lecsapolásával, a fokok elzárásával a tó elvesztette természetes jó ívóhelyeit…” (ref.12 p67)
N.B.: Amit – a mai „tudatosság” jegyében – nagy-volumenű, erőltetett hal-betelepítéskkel[16] ellensúlyoznak. Nyilvánvaló hogy fogalmuk sincs arról, hogyan működik akár a Természet, akár az eutrofizáció. Eklatáns példájaként annak, hogy egy látszólagos profitot generáló szektor erőltetett támogatása miként tesz rombolóan keresztbe egy sokkalta-súlyosabb, azonnali-kezelést igénylő, ám költségvonzatai nagysága miatt ma is csak messziről-kerülgetett tennivalónak.
A helyzet értelmezéséhez (halászati és eutrofizációs oldal egyaránt) és lehetséges kezeléséhez fogódzókat II.)4.)B.)iv), további-részleteket pedig a Terv-javaslat IV.)2.)C.) és D.) Megvalósítás ii) pontok kínálnak.
c) De a mocsarak akkori lecsapolása körüli sürgés-forgás körül is lennének (ma már könnyebben és világosabban átlátható), talán tanulságos észrevételezéseim. Figyeljük csak meg az elherdálás közös anatómiai vonásait:
1.) [a Kis-Balaton lecsapolásakor] „A tőzeg első vevője maga a lecsapoló társulat volt, mely kotróját a „gazdaságos üzemelés" érdekében tőzegtüzelésre alakította át.” (ref.12 p60)
2.) A Szennyvízipar a szennyvíz-iszapot (amely a Szennyvízipar eredendő barmolásától eltekintve értékes biomassza) biogázzá alakítja, hogy annak elégetésével tegye „gazdaságosabbá” a saját energiazabáló tevékenységét.
3.) S ugyan némiképp áttételesebbek a kapcsolatok, de nagyjából hasonló a helyzet akkor is, amikor azzal az indoklással irtanak ki erdőket hogy a helyükre dekarbonizált-energiát „ingyen-adó” napelem-parkot telepítsenek.
Érdemes lehet mindezek-után összevetni az erőltetett vízszint-leszállítás nyomán fellépő ingadozások erősségét [13 éven belül 230 cm !] (ref.12 p53) a hosszabb-léptékű szabályozatlan periódus vízszint-képével [ld. 1. ábra]:
S legyen az én kegyelmi, záró-hozzájárulásom rámutatni arra a direkt-kapcsolatra, amely a fentiek közelségébe hozza a „Szakértőileg átgondolt” eltökéltségeket: Ha már megvan a tó leeresztése, akkor jöhetnek a vízpótlásra vonatkozó nagyszabású tervek: ld. ref.12 p73
Ehhez a máig „történelmi-sikernek” érzett lecsapolt Balatoni állapothoz utolsó-adalékként még annyit, hogy csak maga a kommunális-vízigény a Tó körül (1970 táján) 90 Mm3/év (ref.12 p72) mennyiséget tesz ki. Amit akár a Tóból akár a mellette fúrt kutakból kívánnak fedezni, mindkettő egyaránt szűkössé vált forrás: éppen a Tó-vízszint csökkentés szülőaktusa által.
* Hátrább [II.)4.)C.)3) alatt] látni fogjuk hogy ez a mennyiség ~15 cm Tó-vízszint csökkentést eredményezne. A feltételes-mód azonnal megtörténő valósággá válik, ha ezt a vizet (a használata után) nem vezetik vissza a Tóba. Márpedig, ma (a Szennyvíziparhoz köthetően) éppen ez a helyzet.[17]
4.) A lehetséges menekülő-pálya
A Balaton múltbeli szabályozgatásának ma már megítélhetően elhibázott vízszint-csökkentési lépései ugyan visszacsinálhatók lennének, ám a meglépést gátló akadályok elhárítása rendkívül körülményes. Oly sok érdeksérelemmel járna az átalakított-viszonyokra azóta rátelepült városrészek és egyéb ingatlanok védelme ill. szanálása, hogy legfeljebb félmegoldásokban lehetne tervezgetni a megvalósítások ábrándképét. Arra viszont, hogy valamit lépni kell, intőek lehetnek a már 50 éve rögzített sorok is:
„a Balaton sokkal fiatalabbkorú (tehát rövidebb életű!) képződmény [néhány 10-ezer éves], mint korábban feltételezték, és a klimatikus változásokra mindenkor igen érzékenyen reagált. Ennek megfelelően várható életkora is véges. Ha a sekélyvizű tavak gyors természetes pusztulási folyamatát az emberi beavatkozás ahelyett, hogy mérsékelné továbbra is sietteti — „napjai" meg vannak számlálva…” (ref.12 p12)
A Tó-mentésre vonatkozó tervcsomag nyilvánvalóan sokkal több teret, figyelmet, számításokat kíván semhogy annak ezen cikk keretében helyet adhassunk, de a fő irányvonalak rögzíthetők:
A.) Bár jó lenne minél nagyobb mértékben élni a vízszint-emelésből automatikusan adódó megannyi előnnyel, ezeknek korlátokat szab az útban-levő ingatlanok feláldozhatósága. A nyerhető előnyök:
i) A nagyobb tárolt-víztömeg okán a nagyobb (ivó)víz-kivét meg se kottyan.
ii) Az előálló nagyobb hidrosztatikai-nyomással együttjáró fokozottabb be/elszivárgás – a közlekedő-edények törvénye szerint – biztosítja a Tótól távolabbi környezet talajainak a kiegyenlítettebb vízellátását. (Ami tehát regionális [és CO2 vita/beavatkozás független] klíma-stabilizációs tényező.)
iii) A magasabb vízszinttel szelídülnek az áramlások [ld. II.)1.) alatt]. Ennek nyomán lelassulnak a tófenéki átrendeződések, ami egyben kisebb-mértékű iszapfelkavaródást is jelent. Ezzel pedig lecsökken az iszapban-elfekvő foszfor-mennyiség mobilizációja, s vele az újabban ismét-jelentkező kényelmetlenné váló eutrofizáció is. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy az áramlatok lomhábbá válásával lassul a tó vizének az átkeveredése, valamint hogy a mélyebb tó alján a víz is hidegebb, akkor elmondható: A hidegebb-tófenék hidegebb-vizében eseti-gyakorisággal megemelkedő kisebb foszfor-koncentráció nyomán beinduló nemkívánatos eutrofizáció is lényegesen lomhább lesz, egyben jóval kisebb amplitúdójúnak várható.
B.) Amivel tehát fokozottabban kellene élni, az a tófelület megnagyobbítása. Adott esetben csupán vele „szolgalmi-csatornákkal” összeköttetésben álló víztestekkel [ezek lennének a re-konstruált berkek], amelyek a Tó-közeli mélyebb-fekvésű területeken kapnának helyet. Ez az elrendezés ugyan nem képes azokra az automatikus-korrekciókra amiket a magasabb-vízállás tálcán nyújt, ám mégis több ma-létező gond kielégítő megoldására ad lehetőséget:
i) Összesített befogadóképességük révén alkalmasak a váratlan vízbőséggel jelentkező periódusokban az anya-tó vízszint-emelkedésének a tompítására.
ii) Tartósabb előrejelzett vízhiány felléptekor a berkekbe-vezető csatornák ideiglenes lezárásával az anya-tó víz-apadása mérsékelhető.
iii) A területében megnövekedett vízfelületről induló pára hőmérséklet- és klíma-stabilizáló tényezővel bír a régióra. S amennyiben a berkek az anya-tótól távolabb elhelyezkedők, akkor azok hasonló talajvíz-ellátási szerepet tölthetnek be (bár [méreteikből adódóan] kisebb mértékben és hatósugárral) mint az anya-tó megemelt vízállása.
iv) A hal-gazdálkodás új-mederbe terelődhet. A berkek visszaállításával újra megteremtődnek a természetes ívó-helyek. Ezzel pedig elejét lehet venni az évenként rituálisan ismétlődő nagy-volumenű hal-betelepítéseknek. Ami pedig elősegíthetné, hogy lassan gatyába-rázódhasson a régóta felborított vizi-ökoszisztéma.
Meg kellene ugyanis érteni már végre, legalább az alábbi-összefüggést: Minden kifogott hallal csökken a Tó szerves-anyag tartalma, amivel tehát számottevő nitrogén és foszfor is kikerül a tóból. Az esztelen hal-betelepítések gyakorlatával viszont mi magunk adagoljuk a tóba a halak testszöveteibe épített foszfort és nitrogént, amelyek azután az össz-eutrofizáció potenciális szintjén emelnek. Mindaddig pedig nem kell aggódni a tartós állomány-csökkenéstől, amíg a természetes ívó-helyek védett környezete létezik (azaz: a berkek), s amíg a tó (vize és fenékiszapja) elegendő foszfor-tartalommal bír. [S bizonyos félresiklott egyéb folyamatokból eredően [Szennyvízipar; helytelen állattartási-gyakorlat; intenzív műtrágya-használat; szántás-fokozta talaj-erózió][18], a tófenék iszapja foszfor-tartalékban éppenséggel nem szűkölködik.]
Mivel a természetes N és P utánpótlás mindig biztosított – ha a foszfor másképp nem, akkor a kontinenseket is áthidaló szállópor kiülepedéséből – az egyszer már élővé-vált tóból nem fogynak csak úgy el a halak. Ha viszont tartja magát az intenzifikált hal-betelepítés rituáléja, akkor a Balaton vízminősége is inkább a mesterséges-halastavak kedvezőtlen mutatóihoz fog közelíteni. Minden vonatkozó forrás szerint is: eleink igencsak halbőségben levő vizek mellett éltek, dacára hogy tevékenységük mindössze a halak kifogására korlátozódott.
C.) Funkciót nyerhetne végre a Sió-csatorna.
1.) Vágyálmok és a múlt
Régóta kívánatos célként lebegett többek előtt a Balaton és a Duna tartós vízkapcsolatának a megteremtése: „1848: Gróf Széchenyi István annak szükségességét látja, hogy a Balatont a Dunával összekötő Sió csatornát rendezni és szállításra alkalmassá kell tenni.”[19]. Tudjuk azt is, hogy Kriegel Sámuel ennél már jóval konkrétabb elemeket megfogalmazó javaslatot is papírra vetett [ld. II.)3.)A.)], korát messze megelőzve (és a rákényszerített súlyos feladat árnyékában). Ismeretes továbbá, hogy az erőltetett vágyálmok fantáziátlan végrehajtásának eredményeként, már 1866-ban megfogalmazódott hogy a Sió, mint igénybe-vehető vízi-összeköttetés, a frissiben-kialakított állapotok mellett kizárt hogy képes legyen a kívánatos célt szolgálni [II.)3.)C)a)]. Fellelhetők ugyanakkor nyomai annak is, miszerint a nyilvánvalóan szükséges beavatkozások minimumát meg kellene valósítani: azaz, zsilipek sorozatával stabilabb-vízállású szegmensekre bontani a Sió vizének ~17 méternyi esését annak ~120 km hossza mentén.[20]
2.) A jelen valósága
Ezek elakadtával, 2020-ban, a hajózhatóság állapotára (megfontoltan megrágva eközben az 1947-es diadalhírt is, miszerint „A hajózsilip 1200 tonnás uszályok, és hasonló mérető hajók átbocsátására alkalmas. Mérete: 83,5 m hosszú 12 méter széles.”[21]) következtessen az 5. ábra fotóiból a szemlélő.
A képeket a Sió Szabadhídvégi hídjáról, majd onnan a vízfolyás bal-partján tett séta közben készítettem, 2020. dec. 4-én délelőtt. A hajózhatatlanság állapotát jól szemléltetik a mederben kinőtt szigetek, az eutrofizáció burjánzása okozta szűkületek, s azok a sekély zúgók amelyeken még a ladik is megfeneklene.
 A
Balaton felől érkező Sió: szigetek sorozata
|
 Ártér
is akad…
|
 lefele
haladunk: 3 db sekély zúgó, 2 km-n belül
|
 A
felhagyott vasútvonal romló hídja
|
|
Akadálypályák: néhány
|
jellegzetes, 2 km-n belül
|
|
  |
  |
|
víztömeg és 
|
mederállapot: 
|
5. ábra
A fenti képek által rögzítetteken túl, az eltelt időszak alatt felmerült egyéb jelenségek és problémák ismeretében azonban arra kell figyelmeztessem a megoldásokon gondolkodókat, hogy a ref.20 alatt jelzett 1990-ben megfogalmazott minimum teljesítése a távlatokat tekintve korántsem elég. A zsilipes-elrendezést feltétlenül össze kell kötni a szakaszolás ama járulékos munkálataival, amelyek a Terv-javaslat-ban vázolt víztömeg-felhalmozást elősegítik.[22] [S aminek mintegy lecsatolt függeléke a jelen dolgozat is.] Beleértve ebbe az ingyen-szolgáló mechanizmusok ésszerű kiaknázásait is, mint ami pl. a Duna magas-vízállásaiból visszaduzzasztásként adódik a Sió alsó-szakasza víz-feltöltéséhez.
A potenciállal ugyanis ÉLNI kell: kihasználni a benne-rejlő lehetőségeket; nem pedig költséges védekezési beruházásokkal és szabályozásokkal ellehetetleníteni a Természeti-adottságot, csupán hogy megvédhetők lehessenek instabil elrendeződések. – S az átalakulások nyomán kialakuló új állapotok éppúgy hozhatnának hasznot, mégha másfélét is.
3.) A megvalósítás elé
A mag elvetéséhez rögzítenék itt némely hevenyészett számításokat és meggondolásokat, amelyek érdemlegessége a fotózás közbeni séta alkalmával fogant meg bennem, miközben észleltem a terepviszonyokat, a hozzájuk rendelhető méretekkel együtt.
Meglepetéssel szemléltem, hogy a régebbi munkálatok ránk hagyott örökségeként a vízfolyás két olyan rézsű partja közt fut [6. ábra], amelyek felső fesztávja ~30-40 m, magaslata pedig a jelen víztükör fölött 6-8 m körüli. Ha az egyszerűsített számításokat aszerint végezzük, hogy a víztükör szélessége a folyásirányra merőlegesen ~6-8 m, valamint hogy a bejárt 2 km reprezentánsa a Sió teljes hosszának, akkor az alábbi értékek adódnak:
|
Árok-méretek (m): fesztáv=F magasság=H patak-szélesség=V |
Kisebb F=30 H=6 V=6 |
Nagyobb F=40 H=8 V=8 |
||
|
|
keresztmetszet a folyásirányra (m2) |
Víztérfogat 120 fkm mentén (106 m3) |
keresztmetszet a folyásirányra (m2) |
Víztérfogat 120 fkm mentén (106 m3) |
|
A) Hajózhatósági minimum (2+ m) |
20 |
2,4 |
24 |
2,9 |
|
B) Max. tározási magasság (H-1 m) |
80 |
9,6 |
154 |
18,5 |
|
Tartalékolási kapacitás [B)-A)] |
60 |
7,2 |
130 |
15,6 |
1.) Táblázat
Számításba véve hogy a jelenleg 592 km2 felszíni-kiterjedésű Balaton felső 10 cm vízrétegének a térfogata 59,2 Mm3, a Sió fent-számított maximális tározási-kapacitása mindössze 1,2‑2,6 centiméterrel lenne képes csökkenteni a teli-Balaton vízszintjét. Ennyiből azt vélhetnénk, hogy felesleges erőfeszítés lenne a Sió-átalakítás. A helyzet azonban távolról sem ez, csupán a számadatok mögé kell nézni.
a) A legelső annak a tudatosítása kell legyen, hogy a valós történéseknek dinamizmusa van, szemben a fent-kalkulált statikus képpel. A magasabb-vízállású Sió nem pusztán több vizet tárol, de az emelt-vízmagassághoz rendelhető megnövekedett hidrosztatikai-nyomás következtében az altalajba elszivárgó víz mennyisége is növekszik – éppúgy amint azt I.)C.) alatt is jeleztük. Mégpedig annál inkább, minél szárazabb vidéken fut keresztül a megemelt-vízszintű Sió. Ennek a mértékét azonban csakis egyéb tényezők birtokában lehetne megbecsülni.
i) Egy valami azért bizonyos. Amíg a fenéki-elszivárgás jellemzően a víztest területével arányosítható, addig a közvetlen oldalirányú-elszivárgás a víztest kerületével van összefüggésben. Mivel pedig a Sió két partja 240km hosszan kíséri a tájat, az utóbbi tényező az 5-7 m vízmagasságúra feltöltött Sió esetén könnyedén meghaladhatja a Balatonét, hiszen az csupán ~3 m mély kb. ugyanakkora (235 km) partvonal mellett.
ii) Az oldalirányú-elszivárgást befolyásoló hidrosztatikai-tényező mellett a geológiai-adottságok is lényeges különbségeket mutatnak:
· A
Balaton mára jószerivel körül-betonozott.
A Sió füves rézsűje ugyanakkor semmiben nem gátja hogy az elszivárgás
megtörténjen,éspedig mindkét oldalra.
· A
Balaton északi, hegyvidékes-part alapkőzetei feltehetően kevésbé engednek
behatolást a víz távolabbra-terjedésének mint a déli-part
mállékonyabb-kőzetekből felépült talaja.
A Sió-menti talajok pedig inkább a Balaton déli-partját mintázzák semmint az
északit.
Ráadásul, a Sió-menti területeken folytatható vízigényes gazdálkodási ágazatok
[állandósított vegetációs-borítás: haszonnövényekkel TMMG művelés mellett,
ill. erdővel] megnövelik a víz oda-vándorlásának a sebességét.
Így nem is ragadtatnám magam elkötelező kijelentésre arra vonatkozólag, hogy a szakaszolt és A)-ról B) szintre emelt Sió vajon hány centiméterrel lenne képes a Balaton vízszintjét moderálni, szükség esetén. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy a dinamikus elszivárgás elvitathatatlan haszon-tényezője a környező vidék talajainak a jobb vízellátottságában fog jelentkezni. S ez nem lebecsülendő, a szárazodással fenyegető klíma-előrejelzések közepette. [És EZ a haszon-tényező nem fog előállni semmiféle, a légköri CO2 „bekerítésére” tett/tervezett akció által.]
b) Amennyiben a helyzet azt diktálná hogy a Balaton vízszintje nagyobb-mértékű csökkentésre szorul mint amennyit a vízzel maximális-szintre töltött Sió képes biztosítani tározás és elszivárogtatás révén, úgy élni lehet a tárolt víz zsilipeken-keresztül történő effektív tovaeresztésével a Dunába. Pontosabban: a Terv-javaslat szerint szakaszolt és tágasabb Duna-meder megfelelő szegmenseibe. Hiszen a víz minél hosszabb ideig tartó visszatartása szükséges-feltétel ahhoz, hogy a lassúbb fenék- és oldal-irányú talajba-szivárgás és diffundálás általi talajvíz és talajnedvesség tartalom megnövekedése kellő méreteket ölthessen.
c) A leeresztéssel kiváltható magas-Tóvízszint enyhítésénél az összképbe jelentékeny súllyal beszámítandók a [II.)4.)B.) alatt jelzett] rekonstruált berkek vízszint-tompító hatásai is. Ha mindezen vízszint-csökkentő faktorok figyelembevételével nézzük újra a 3. Táblázatban az 1992-2015 periódusra közzétett víz-leeresztési értékeket, akkor látható:
i) A 30 cm-t jelentékenyen meghaladó beavatkozás viszonylag ritka.
ii) A nagyobb-mértékű víz-leeresztéseket követő évek jobbára leeresztés-mentesek.
Vagyis: ha a Tó és kapcsolt-részei az időnként jelentkező nagyobb vízmennyiséget még képesek befogadni (a magas-vízállásból adódó fokozottabb be/elszivárgás és a bekapcsolt berkek kínálta kiterjedtebb vízszívó-területek által), akkor a követő szárazabb évek nemcsak a levezetés tekintetében lesznek problémamentesek, de a mostani-állapotok mellett fellépő időnként kritikus aszály-jelenségekkel és következményeivel is jóval kisebb mértékben kell számolni; azok költséges kisegítő beavatkozásokat és elrendezéseket nem kívánnának.
d) A régóta vágyott Duna-Balaton közti hajó-összeköttetés életszerűsége vonatkozásában pedig az a kellemes hír, hogy az ahhoz szükséges közepes Sió-vízállás biztosítása – szakaszolt/zsilipes elrendezés mentén – ténylegesen relatíve kevés Balaton-víz beáldozása mellett megvalósítható.
2020. december 9. Fuggerth Endre
[1] 2018-ban járunk. Junius 2-án így röppen szerte az ováció: „Kiváló a balatoni vízminőség: A legfontosabb mutató a klorofilltartalom, amely Tihanynál 2,2 mikrogramm volt literenként, Keszthelynél pedig 6,6 mikrogramm, ami nagyon jó érték – mondta G. Tóth László. A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének igazgatója megjegyezte: ezek az érték legalább hat-hétszer alacsonyabb, mint a 70-80-as években. A klorofilltartalmat elsősorban kovamoszatok és zöld algák teszik ki.”
Az MTA ugyanezt egy visszafogottabb stílusú
eulógiába csomagolta, röviddel később, 2018. július
3-án,
„A Balaton
ökológiai vízminőségi állapota 2018 nyár elején” címmel.
Az állapotokat demonstráló, vonatkozó 2018. évi adatok, a tó-medence
hosszanti-tengelye mentén:
[2] 2019-ben járunk. Egy öko-portál híradása
szept. 11-ről: „Algásodó
Balaton: a foszfor a főbűnös?
…augusztus végére a klorofill koncentrációja - az algatömeget mutató érték -
elérte a köbméterenkénti 300 milligrammot, ami másfélszerese az 1982-es nagy
algásodás csúcspontján megfigyeltnek. Ehhez legalább 15 tonna foszforra
volt szükség, ami csak az üledékből jöhetett, mert külső forrásból ennyi
foszfor nagyjából 1 év alatt jut ide… Arra viszont csak a további
vizsgálatok, kutatások adhatják meg a választ, miért szabadult fel ennyi
foszfor a tó üledékéből.”
[interjúalany: Istvánovics Vera (MTA)]
Az MTA a maga visszafogottabb ám követelőzőbb álláspontját szept. 25-én teszi közzé: „Az algainvázió arra figyelmeztet, hogy nem halogatható tovább a Balaton kutatásának megújítása – a Nemzeti Víztudományi Program közleménye”. Mely professzionálisan ötvözi a testületi-tanácstalanságot [„Egyelőre a kutatók sem tudják, mi okozhatta a nyár végén megfigyelt óriási mértékű algainváziót a Balaton nyugati medencéjében.”] az állami-szintre emelt lejmolás előrevetítésével [„nem halogatható tovább a Balaton kutatásának megújítása”].
i) Mellesleg, az ott a levegőbe hajított lózungot [„A Balaton jó ökológiai állapotának biztosításában a vízszintszabályozás kulcsfontosságú”] kísérli meg jelen cikkem némi tartalommal feltölteni – amennyiben erre lennének hallgató fülek, netán értelmes elmék.
ii)
Miután az MTA-közlemény nehézkesebben
megismétli az öko-portálból már
tudhatókat, hozzátesz valamit ami a testületről-formált képalkotásunkat
orientálhatja: „A
bizonytalanságok miatt nem tudjuk … hogy egyszeri, illetve nagyon ritka extrém
eseményt tapasztalhattunk-e, vagy olyan rejtve maradt trendszerű változások
zajlottak a tóban, melyek rendszeresen okozhatnak ilyen alga-tömegprodukciókat.”
Szerencse-e avagy sem, a következő, 2020. év erre is MTA-független választ
kínált.
2020-ban már májusban
jött a Mikulás, s csomagolta is szépre a hírt
(): „Almádinál
hamar eltűnt az alga…” Parányival részletesebb képet is kapunk: „A május 18-án
észlelt és strand egész területét [több
hektár] elborító
algafelúszásnak csak nyomait lehetett észlelni 2020 május 19-én délután 3
órakor.”
Az 1 nap alatti vész-előállás kész-helyzete és csodamód-váratlan felszámolódás deus ex machinája (valamint ezek szerves
függelékeként a tervszerű beavatkozási-remények) latolgatásához beemelem a
közlés egyik fotóját:
iii) A
váratlan paff-helyzet kezelésére Vörös
Lajos (MTA) szorgalmazását [„további
oknyomozó kutatáshoz fontos lenne több információ arról, hogy a tó más
területein jelentkezett, illetve jelentkezik-e ez a fajta algavirágzás”]
a hír-portál így tömöríti: „bárki segítheti információkkal az algakutatást!”
Ami a kutatás demokratizálódásának újszerű, kísérleti-virága. Érintettem is már
e tüneményt, a Klímaválság
megoldás-kereséseire kiírt seregnyi pályázat kapcsán [Klíma-klíma],
valamint Pierrehumbert
planéta-klimatológus saját-könyvében végszóként elkottyantott bátorítását,
megannyi ottani hiátuson való átbucskázás bemutatása után [al-Klímia
9.) pontja].
iv) A
hír-közlés záró konklúziója egyrészt engedi látni az eddig nemigen
szellőztetett múltat:
„A
balatonalmádi strandokon az tó fenekét benövő algagyep felúszása évről-évre ismétlődő jelenség, ami
tavasszal és nyáron is előfordulhat és elő is fordult. Legutóbb 2017 nyarán
tapasztaltuk ezt a jelenséget”.
Melyet ez követ: „Kialakulása nem függ össze
a lebegő mikroszkópikus algák tömeges
elszaporodásával ami például 2019 nyárvégén a Keszthelyi-medencében
bekövetkezett.”
Ami – köznyelvre fordítva – annyit tesz, hogy immár KETTŐ ismeretlen (és
kézben-tarthatatlan) jelenséggel kell szembesüljön az a Társaság, amely 2018-ban a ref.1
alatt leírt módon ünnepelte önmagát.
[3] Erre az elszomorító újdonságra majd a Büdi-Balaton cikkben térek ki részletesebben.
[4] Egy kijózanító pofon lehet Győrffy Árpád 2016. ápr.1-i írása: Megtalálták a mentőövet a
Balatonnak.
Szinte észrevétlenül ágyazza leleményes szatírába azokat a magukat
tudományosnak-hirdető elgondolásokat, amelyhez hasonlók százaival szédítgetik
nap-mint-nap a felkészületlen olvasókat, az élet legkülönbözőbb területein; beleértve
a kiemelt „projekteket”, mint a klímavédelem és a dekarbonizáció naponta
harsonázott szükségessége.
[5] Vonatkoznak ezek szinte minden eddigi beavatkozásra a vizek hazai szabályozása körül.
1.) Issza a levét a Duna-Tisza köze jelentős területe a Tisza XIX. századi kiegyenesítésének. Amire rápakolva a mai belvízmentesítési-őrület lassan homokbuckás sivataggá változtatja ezt az egykor élettel-teli tájat.
2.) A lápvidékek (Hanság, Nyírség) lecsapolása és kiszárítása ugyan adott némi további termőterületet, ám állaguk folytán ezeken a talajokon rendkívül gazdaságtalan a gabonaneműek termesztésére.
Márpedig ezt erőltetik rajtuk: Ld. pl. Gércei alginit hatása savanyú homoktalaj termékenységére egy tartamkísérlet első öt évében (pp64-78)
A területek kiszárításával a felszínre kerülő tőzeg pedig érdemtelen kótyavetyén vész el lassanként a semmibe, holott természetes honi-területet biztosíthatna pl. az étrendileg igen értékes tőzegáfonya nagybani termesztéséhez (a drága és kevés import helyett).
a) Egykor a Fővárosi Csatornázási Művek alapított a lecsapolt-területekről kitermelt tőzegre un. tőzeges-fekál gyártást. Ami céljában ugyan távolról sem haszontalan, viszont mint eljárás alapos melléfogás. Ugyanis a kész-tőzeg kaka-leépítő képessége (trágya-jellegű talaj-kiegészítővé, műtrágyák helyett) sokkalta kisebb mint a tőzegesedéstől még sokkal távolabbi-állapotú növényi-eredetű anyagoké (röviden: alom).
b) Éppen ezen felismerés adja a rendkívüli praktikusságát a Vízgazda-rendszer Alomszék ill. Alomátitató-telep megoldásának: A felesleges (praktikusan eltakarítandó szemétnek tekintett) növényi-eredetű alkotók, röviden az alom, nemcsak kínálja és megteszi azt a szolgálatot hogy általa akár a teljes jelenlegi Szennyvízipar mellőzhető lenne (hatalmas energia-igényét is ideszámítva), de jóval hatékonyabban is teszi ezt a kaka-átalakítást mint a volumenében igencsak korlátos hazai tőzegvagyon. Részletek: Takarás
c) Az pedig, hogy kiterjedt tőzeges-talajú vidékek szinte minden további beavatkozás nélkül alkalmasak az áfonya-termesztésre, sajnos kevesek kobakjában kapcsolódik össze a jelenleg-folyó számos mezőgazdasági-szakképzésben helyet-kérő (de ritkán találó) szimpla ténnyel, miszerint az áfonya „savanyú” talajon termeszthető sikerrel. Így ez az élelmezési-termék – mely piacossági hasznában 10-100-szor is felülmúlja a gabonaneműeket (élettani és táplálkozástani hatásai pedig felbecsülhetetlenek) – szinte teljességgel hiányzik a hazai termesztés palettájáról, éspedig amiatt mert erőszakolt táj-átalakítások következményeként az erre egykor alkalmas területek rendre elvesznek.
Ha netán közgazdász keveredett volna ide, elrágódhatna egy nemzetgazdasági-kalkuluson: 1 kg (import) kék-áfonya ~5000 Ft; 30 dkg tőzeg-áfonya (Cranberry) pedig ~1800 Ft-ba kerül, s Hollandiából ill. Kanadából kerül ide. A csak moderáltan átalakított eredeti Hanság vidéke ebből a szempontból hazánk (és a környező régió) bőségszaruja lehetett volna – az áfonyák tekintetében. (Vajon ez mekkora veszteség? Vajon korrigálható-e még ez a malőr, és mekkora ráfordítással?)
[6] Ahol a bizonyítvány alapos magyarázatra szorul, ott eleve felmerülnek a kétségek. Egy efféle bizonyítvány-magyarázatra került sor 2020. nov. 10-én, az MTA berkein belül megtartott házi-bemutatón [Víz - Jelentősége és korlátai a XXI. században - Tudomány és Parlament - MTÜ 2020], ahol éppen a ref.2 alatt taglalt váratlan drasztikus-méretű algásodás felléptét igyekeztek tudományosan lenyelhetővé tenni.
Kétség nem férhet hozzá, hogy ezt a nyilvános-nyeldeklést el nem mulasztom rövidesen kommentálni.
[7] Vízháztartási-adatok. A Balaton és a tórészek havi vízháztartási jellemzőnek meghatározása 2015. p2
[8] A Balaton vízszintváltozásai (Bendefy 1968. 262.; Bendefy – V. Nagy 1969. 52.) in ref.9 b) p51
[9] A térképek forrása: a) Halász Imre: A Balaton lecsapolása p37; b) Vajda Tamás: Adatok és észrevételek a Balaton 3–15. század közötti vízállásához (DOI 10.14232/belv.2014.3.3) p50
[10] A viszonylagos állandóságra bizonyítékok a ref.7 alatt jelzett dokumentumban szereplő, itt 2 Táblázattal átvett alábbi adatok és kitételek.
A csapadék-átlag (Cs) közel 100 év távlatában (még havi-bontásban is) rendkívül kiegyenlített (p8):
A „Természetes vízkészletváltozás” (TV) [az itteni 3. Táblázat utolsó sora; képzése: TV=Cs+H-P] jól mutatja, hogy a magára-hagyott tó vízmennyisége csendben szaporodna (a fentebb taglalt egyensúlyi-állapot eléréséig), miközben hiány-jelenségekkel és azok következményeivel nemigen kellene számolni: a legrosszabb regisztrált évjáratban is (2012) mindössze 28 cm volt az össz-apadás mértéke. (forrás: ref.7 11. táblázata)
S mindez függetlenül attól, hogy Cs, H, P mindegyike a (viszonylagosan állandó) átlagérték körül meglehetősen random módon fluktuál.
N.B.: P értékei amúgy nem direkt-mérésekből származnak, hanem derivált mennyiség, az alábbi képlet szerint:
P = a*(E-ev)*(0,59 + 0,013*v)*n
ahol: a
az évszaktól függő korrekciós tényező; E-ev a telítési hiány (mbar);
v
közép szélsebesség
(m/s); n a hónap napjainak száma. (ref.7
p3)
Az évközbeni szint-ingadozás ugyan a jelzett 28 cm (csökkenési) maximumnál nagyobb lenne a magára-hagyott Tó esetében, ám ez a „szabályozott” körülmények mellett is fennáll: nem is lehet másként; hiszen a jelenlegi beavatkozás mindössze vízszint-csökkentő leeresztésekben merül ki. Ezt az ingadozást tehát mindenféleképpen tolerálnunk kell. Akinek ez főfájást okoz, az gondolkodjon el a tengermelléki lakott vidékek állapotán: Az ott-lakók esetenként több-méternyi tengerszint különbség mellett kell tengessék jóléti-életüket, amely ingadozás ráadásul naponta kétszer is kopogtat – szemben a Balatoni vízjárás évente 1 alkalommal várható, jóval mérsékeltebb változásánál.
[11] Feleslegessé téve ezzel azokat a hiábavaló (és számos káros-mellékhatással bíró) erőfeszítéseket, amelyek az „öntözés-fejlesztés” koncepciója alól bátorkodnak előbújva maguknak teret igényelni.
[12] Ligeti László: A Balaton és szabályozása (Budapest 1974)
[13] Kiss A., Visnovitz F., Timár G., Hámori Z., Horváth F. A Tihanyi-kút morfológiája ultranagy felbontású balatoni szeizmikus mérések alapján. MAGYAR GEOFIZIKA 59. évf. (2018) 2. szám, 53–64
[15] A folyamok szakaszolásakor, pl. vízi-erőművek létesítése ellen, felhozott 3 fő ellenérv [hal-vándorlás; eliszapolódás; hirtelen nagyvíz] aggályaira a válaszok: 4-Elemi 2.) a), b) és c) alatt.
[16] Turbófokozatra kapcsolt a balatoni haltelepítés: „idén már 313 351 kg-ot telepítettünk, azaz túlteljesítettük a 300 000 kg-os éves kötelezettségünket”
[17] OVF-jelentés
Œ❶ pontja
[18] Ezek a „félresiklások” mielőbb korrigálandók. Mára megszületett az ehhez szükséges tudás, és rendelkezésre állnak a sikeres megvalósítás gyakorlatai:
a) A jelenlegi Szennyvízipar eliminálására a Vízgazda-rendszer kínál és ad módot, a feladat egyszerűbb, olcsóbb és Természettel-harmonizáló megoldásával.
b) A költséges, viszonylag gyors alámosódás miatt kis-hányadában hasznosuló, talaj-szerkezet romboló és talajvíz-károsító műtrágyák helyett, a Vízgazda rendszer-szintű alkalmazása valódi talajjavító, egyben N+P tartalomban is gazdag alom-komposztot kínál, a) megvalósulásával azonnal, szinte ingyen.
c) A talaj-erózió (és mellette sokminden egyéb nehézkesség és káros-folyamat) alaposan visszaszorítható, amennyiben a nagybani mezőgazdálkodásban megérdemelt teret nyer a TMMG módszere.
d) Az állattartás gyakorlata is átalakítást kíván:
· Ott ahol marad a zárt-térben tartás, át kell térni a mélyalmos elrendezésre – amely azután kedvezően összehangolható a Vízgazda működését biztosító feltételek zavartalanságával: az almos-trágya biztos és folyamatos inputot ad a Vízgazda további Alomátitatási műveleteihez.
· Ahol pedig a helyzet megengedi a szabadtartásra történő visszatérést, ott ez a legkedvezőbben iktatható be a TMMG gyakorlatába, még-eredményesebbé téve a módszer által serkentett önfenntartó folyamatokat.
[20] „1990-ben a hajózhatóság javítása érdekében már készültek tervek, mely alapján kb. 4 zsilippel a 16 méter szintkülönbség a Balaton és a Duna-torok között kiküszöbölhető lehetne és a csatorna folyamatosan hajózható lenne.” (http://www.siocsatorna.hu/adatok/foldrajz )
[21] Ld. a ref.19 alatti tartalomban.
[22] Pikáns adalék lehet ezen vonatkozásban az a videó-tartalom, amely bemutatja: a Román állam milyen és mekkora erőket mozgósított víz-felhalmozási célzattal, csupán egyetlen folyón, a Sebes-Körös Erdélyi szakaszán: https://www.youtube.com/watch?v=3v7n4nOOKLo&feature=youtu.be ,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése