Siralomkönyv

 

Siralomkönyv

Az alábbi cikk látszólag egyetlen könyv tartalmi-elemzésével foglalkozik.

Valójában a felszínességek és félreértések irdatlan sokaságára kíván pontról-pontra rámutatni. Mindezen negatívumon azzal kíván fordítani, hogy fogódzókat nyújtva és stabil alapokat kínálva kilábalást igyekszik adni a dolgok valódi megértését keresőknek. A kiszemelt könyv amiatt lett célpont, mert eklatánsan illusztrálja: miféle szószátyárkodást alkot (pontosabban: izzad ki) egy 24‑tagú belterjes akadémiai közösség. Mely megszületett munka azután bénítólag hat a területen működők továbbgondolkodására, hiszen az abban rögzítetteket „szentesíti” alkotóik presztízse[1].

Sírni való a könyv, két értelemben is.

A könyv[2] kétségtelenül jobbító-szándékkal teli szerző/szerkesztője – bevezetőbeli hosszú (136 oldalnyi) történeti-áttekintése során – elénk-tár bizonyos alapgondolatokat. Olyanokat, amelyek régebben még működőképesen tartották azt a rendszert, amely a civilizáció mai bonyolódásával egyértelműen a fenntarthatatlanság felé tart: akarva-akaratlan de rámutatva ezzel a mai siralmas állapotok gyökerére. A siralom másik, fájóbb forrása azonban abból fakad, hogy mindezen előásott ismeretek tükrében, Szerző nem képes semmiféle továbblépésre. Még akkor sem, amikor ezen bogarászásai során belebotlik a teljeskörű megoldást tálcán kínáló Vízgazda/Eautarcie[3] rendszerbe. Nem érti igazán a metódust, képtelen érdemben összevetni a társulatilag innen-onnan összehordott dolgokat: csak sorol és sorol; sehol nem gondolkodik; pláne nem elemez vagy szintetizál. Ami nélkül viszont (sem Ő, sem mai követői, sem a számában mindegyre csak szaporodó tudóst-mímelő törpe-sereglet) nem fog eljutni sehová – már ami a kihívások reális kezelését illeti. Megy tovább, könyve hátralevő, általunk már nem követett többszáz oldalán, egy olyan úton ami

·       semmit nem kínál,

·       semmit nem old meg,

·       és alig valamiről informál.

A könyv első, áttekintő részéből merített magvasabb kijelentéseket fogom alább elemezni: ütköztetni azokkal a tudásokkal, amelyeket a Vízgazda alapjait valamennyire is ismerők biztos talajként már a lábuk alatt tudhatnak. [S mely tudás közkinccsé válására ÉGETŐEN szükség lenne.]

A.) Probléma-halmaz

Az 1960-as évek óta világszerte az istállótrágya helyettesítésével, a műtrágyázással foglalkoznak.

 
A szerves trágyák szennyvizek, iszapok, szemét, fekália mint hulladékok jelennek meg, melyektől valahogy meg kell szabadulni.


Cél már nem a talajba-juttatás, a természetes egyensúly fenntartása.

 

Leépült az ezzel foglalkozó kísérletezés, kutatás.

 

Hiányoznak a témát áttekintő, olvasót orientáló kézikönyvek.” (p5)

1. A hajtóerő ebbe az irányba: a) a nehézvegyipar dinamizálódása; b) a mezőgazdasági vonóerő „ipari-forradalma”, c) a vidéki-lakosság városokba áramlásával együttjáró állatállomány-megcsappanás.

2. Változatlan anyag re-klasszifikálása (fekália: haszontalan és mérgező) és újabb anyagok megjelenése (szennyvíz és iszap: egyértelmű kiközösítés) indítja a káoszt.
Hasznosítás helyett a megsemmisítés lép előtérbe.
Ezáltal Új iparág születik: Szennyvízipar.

3. Világosan jelzi a (hatalmas) Természeti borulást.[4]
A Szennyvízipar alapelrendezése és működése által előállnak (és súlyosbodnak) a víz-problémák.

4. Pontosabban: célorientáltan átalakult:

Kiszolgálni az új iparágat, a borulásokat előidéző szektorokat. (A gagyi-tudományok színrelépnek.)

5. Valóban. Ha vannak is, a torz irányt mutogatják, hirdetik, tanítják – öntelt diadallal.

3 mű kivételével:

·       Joseph Jenkins: Humanure Handbook

·       Országh József: A Víz és Gazdája

·       Fuggerth Endre: Szenny és Víz

A teljesség igénye nélkül, rá kell mutassak egy rendkívül messzire-vezető hozadékra amely A.)1. következményeként állt elő, s amelyből azóta hatalmas problémák nőttek ki: a) és b) robbanásszerűen vezetett az ásatag energiahordozók kitermelése és felhasználása felé. Ami hozta a készlet-kimerülés körüli alapvető dilemmákat, a „klíma-vádat”, a dekarbonizációs félreértést.

Az A.)2. alatti újabb-keletű „haszontalanság” (a városi szennyvíz+iszap) pedig, ami dinamikus méretekben növekedve termelődik, rásegít az összevisszaságra: kezelése további energiát zabál[5], eltussolt és feltáratlan környezeti károk garmadáit okozza[6], s nehézkes processzusa mélyzöldre-mázolt mezének védelmében megbújva kaján-vigyorral szemléli a légköri CO2 azon vesszőfutását[7], amiért – ha a dolgok összefüggéseit egyszer pártatlanul feltárnánk – kiderülhet hogy maga a felelős.[8]

B.) Alapkonfliktus és hozzáállás

Az emberiség globálisan kb. 1 milliárd kg/nap fekáliát produkál.

E hatalmas tömegű trágya, növényi tápanyag nagyobb része nem hasznosul.

  

 

 

Folyók, tengerek szennyezője.

  

 

 

Ez az állapot nem fenntartható hosszútávon.

   

A kiadvány utolsó fejezetei a szennyvizek, iszapok, komposztok és a fekália termőföldön történő elhelyezésének agronómia, környezetvédelmi szabályozásait taglalja.



Sokoldalúan elemzi a talajszennyezés problémáit, kemizmusát, a talajban lejátszódó folyamatokat.


Végül javaslatot dolgoz ki a hazai talajvédelmi szabályozás továbbfejlesztésére” (p5)

1. Nagyjából stimmel.

 

2. Ha csupán műtrágya-ekvivalensként vennénk is számításba, akkor is ingyen és készen kapott napi
10550 t N és 3500t P sorsa forog itt kockán.
(Kiküszöbölve bányászatot és gyártást, energia-igényeivel együtt. – A vizelet víznek-eresztésével
[9] pedig összesen már 87200 t N és 10500 t P a tét.)

3. A kocka forgatása úgy hozta hogy eldőlt:
a Szennyvízipar amit képes megsemmisít,
a többiből pedig tényleges-szennyezőt állít elő.
Mégpedig a legsérülékenyebb befogadóba irányítva azokat: közvetlenül a felszíni
élővízekbe.[10]

4. Egyetértünk. De akkor HOL késik a cselekvési-program? Korlátozás és átrendeződés helyett, miért kebelezheti be a falusi-területeket is[11] a Szennyvízipar előretolt bástyája, a csatorna-lobbi?

5. A „szabályozás” (pláne a törvényi) sohasem valaminek az aktív megoldása.[12]

 

 

6. Ez egyszerűen nem igaz. Lehetett terv, de beváltatlan ígéret maradt.

 

7. A „szabályozás” továbbfejlesztése pedig végképp vegytiszta bürokrácia.

C.) Bátorító tétovaságok

 A városok szennyvíz problémájával kapcsolatos döntéstől függhet az állam jólétének és gazdagságának megőrzése éppúgy, mint a kultúra és a civilizáció előrehaladása.” (p12) [Kiemelés a könyv Szerzőjétől]

1. Elmenne agit-prop szövegnek.
Magam ekként fogalmaztam
[13]: „Ha a Civilizáció nem szűnik meg szennyvizet produkálni, bele fog dögleni - mindannyiunkkal együtt.” Ezzel a tudományos sarokkővel: „A szennyvíz ugyanis NEM-tisztítható, csupán ÁTALAKÍTHATÓ.” Az üzenetet így indítva: „A Szennyvíz nem az ÉLET része. A Szennyvíz a „Civilizáció” hozadéka.

A káros hatás megszüntetésének leghatékonyabb eszköze a talaj, mely mezőgazdasági művelés alatt áll.” (p12)

2. Ez jó nagy ugrás (bár itt alátámasztás nélkül áll); viszont a jelzett záró-klauza nélkül is igaz.
A Vízgazda (pótolandó) ismerete birtokában, bárki megértheti a helyesbítést: a leghatékonyabb eszköz ehhez a Vízgazdai-elrendezés, míg a
talaj az egyetlen alkalmas alany erre.

Nagyobb városok esetében azonban az eddigi tapasztalatok alapján csak a csatornázás és a városi szennyvíziszap mezőgazdasági hasznosítása hozhat eredményt. Ebben a fontos kérdésben sajnos még a kezdeteknél tartunk.” (p12)

3. Ha egyszer a várost eluralta a Szennyvíziparhoz kötődő csatornázás, akkor valóban nem áll rendelkezésre másféle tapasztalat. De mi ebben a „felfedezés”? Determinálnia kell-e ennek a sajátos esetlegességnek akár a kezdeteket, akár a távlatos jövőt?

Amennyiben tehát a szennyvíz (iszap) visszakerülne a talajba, a gazda visszakapná azokat a tápanyagokat, amelyeket a gabonával,hússal, főzelékfélékkel a városba szállít, és így a talaj termékenységét meg tudná őrizni.” (p12)

4. E leegyszerűsítés a köz-meggyőzés érdekében akkor is megszívlelendő,
ha zsibbasztóan primitív bagatellizálásokkal él.


 

Rendkívül fontos lenne alaposan megérteni a következőt:

C.) 2. és 4. pontjaihoz tartozó könyv-idézetek is az iszapok talaj felé orientáló elhelyezését sugallják, mint egyértelmű és hasznos megoldást. Ha ehhez hozzávesszük a B.)3. alatt tragikus végkimenetelével jelzett élővizekbe-bocsátás gyakorlatát, akkor kezdhetne derengeni mind a Szennyvízipar szükségtelensége, mindpedig a Vízgazda-rendszer kínálta előnyök. Különös tekintettel arra, hogy az utóbb-jelzett kártétel elhárítását a Vízgazda azonnal előnyre is fordítja, azáltal hogy ezt mint vízpótlékot szintúgy a talajba vezeti vissza. (Csökkentve ezzel a kifejezetten öntözés-fejlesztésre irányuló [amúgy alapjaiban-hibás] teendőket.)

Nem feledve mindeközben azt a kardinális részletet sem, hogy míg a higiénia mítoszai jegyében megerősödött Szennyvízipar képtelen tökéletesen hozni alap-célkitűzését (pl. sehogyan sem bír a gyógyszermaradékok zömével: azok vagy az élővízbe kerülnek, vagy az iszapban halmozódnak fel), addig a Vízgazda almos-ürülékkezelése mindkét említett feladatból tökéletesen vizsgázik.[14]

Mindezek aláhúzzák a C.)3. alatt indikált kritikát. Bőven elegendő negatív-tapasztalat gyűlt ugyanis össze a jelenlegi közcsatornázással kiszolgált Szennyvízipar tehetetlenségéről és kártételeiről ahhoz, hogy a pozitív perspektívát kínáló Vízgazdai megoldások sikere tükröt és követendő példát nyújtson a bajaiból kilábalni óhajtó Társadalomnak. S amint ennek a szükséges váltásnak a jelentőségét valaki megérti, azonmód nyerhet a C.)1. ponthoz tartozó könyv-idézet lózungja is némi értelmet.

D.) Apróbb összevisszaságok

Ezzel szemben a szennyvíz [szembeállítva Szerző által az iszappal] sok K-ot, ammóniát és foszforsavat, jelentős mennyiségű kénsavat, Ca-ot, Mg-ot, Fe-t és konyhasót is tartalmaz.” (p13)

1. Sok badarság sűrűsödik itt. Néhány közülük:

a) Sem H2SO4 sem H3PO4 nincs a szennyvízben, pláne nem „sok”.

b) Fe is csak akkor jelentősebb, ha a szennyvíz átment a vegyszeres „foszfortalanítás” lépésén.

c) Ca és Mg is csak akkor számottevő, ha az input használati-víz föld-alóli vízbázisból származva eredendően hozza ezek zömét magával.
A folyókból nyert használati-víz sótartalma lényegesen kisebb.
A Vízgazda esővíz-használata esetén pedig praktikusan zéró az induló sótartalom. (A zéró Ca&Mg okán pedig a mosás/mosogatás hozzáadott terhe is rendkívülire csökkenthető: „lágyvíz” effektus. – Ez különösen az eutrofizációs foszfor-kibocsátás esetében kulcs-tényező.)

d) Mivégre maga a szembeállítás?
A megnevezett komponensek éppúgy visszavezetendők a talajba, miként maga a szennyvíz túlnyomó hányadát kitevő víz.
[Süketeknek: talajba, nem élő felszíni-vízbe !!!]

A londoni szennyvíznek megfelelően hígított oldatokkal végzett kísérletei azt mutatták, hogy a talaj adszorpciós képessége megvéd a fenti tápanyagok túlzott hatásaival szemben.” (p14)

2. A talaj „védő” tulajdonságai közt távolról sem az egyedüli az „adszorpciós-képesség”.
De mit akarhat szuggerálni a „megfelelően hígított oldatokkal végzett kísérletek”?
Hígítsuk a (kimenő) szennyvizet tiszta használati-vízzel? Aligha.
Tán a folyók vizével? (Merthogy ez a Szennyvízipari gyakorlat.)
Akkor viszont az egésznek nem sok köze van a talaj kapcsán említett „védelemhez”.
Ez tehát vagy tudathasadást jelez, vagy szerecsen-mosdatásra utal.

A talajon felhasznált szennyvíz rossz szaga eltűnik, amilyen gyorsan a szennyvíz a talajban eloszlik.” (p14)

3. Milyen kár hogy ez így nem igaz!
A talajba ugyanis jobbára csak a víz és a benne oldott anorganikumok szűrődnek, az esetenként bűzösebb nagymolekulák a talajfelszínen kötődnek meg. A szagvesztés pedig éppen az ekként előállt „meztelenségből” adódó, fokozottabban aerob-körülmények közé kerülésnek köszönhető, mely folyamatban a talaj-felszíni mikroorganizmus-együttesé a főszerep. A folyamat viszonylag gyors, de közel sem azonnali.

Párhuzamként nagyonis ide kívánkozik: a Vízgazdai Alomszékbe kerülő széklet éppen amiatt válik szinte azon minutumban szagtalanná, mert nem marad „meztelen”. Takarást kap felülről rögtön, éspedig olyan anyagokkal, amelyek a kezdeti szorpciót követően effektív kémiai-átalakulásokhoz is vezetnek.

A Vízgazdai „szennyvízterhelésre” [D.)1.] kísérletileg mért adatokkal is szolgálhatok.

Az adatok a vidéki telkemen működtetett, saját-tervezésű és kivitelezésű, háztartási használtvíz-kezelő vizének akkreditált elemzéseiből[15] származnak. Az input: földalatti-vízbázisból kapott vezetékes-vízre alapozott Vízgazdai Szürkevíz. A kimenővíz (ami részben a talajba szivárogtatott, részben célzatosan elöntözött) néhány paramétere és a bejövő vezetékes-víz hasonló komponensei különbségéből adódik a talaj tényleges háztartási-terhelése. (Amennyiben ez terhelésnek számít – az intenzív műtrágyázás gyakorlatával szemben.)

komponens (mg/l)

Ca

Mg

Na

K

Cl-

SO42-

 

vezetékes-víz (2 mérés)

47-44

53-53

48-48

2-2

12-14

20-25

mintavétel: 2018.06.29 és 08.15-én

jegyzőkönyv-számok ref.15 alatt

kimenő víz (2 mérés)

49-53

46-43

71-53

7-9

19-22

23-14

effektív terhelés

2-9

zéró

23-5

4-7

7-8

3-zéró

 

A tágabb határokba belejátszanak (a vezetékes-víz apróbb, effektív változásain túl) a mérés kivitelezésének a járulékos bizonytalanságai,
valamint az a többhónapos fáziskésés ami alatt a bemeneti vezetékes-víz a rendszer végén távozik. [Kivétel: Mg
[16]]

Azonnal látható, hogy a kimenő össz-terhelés zöme a készen-kapott vezetékes-vízhez köthető: abból származik, ha kell annak lenne felróható – nem pedig „talajterhelési-díjjal” zaklatni és büntetni azt, akinek a technológiáját kellene a szabadon romboló és szennyező Szennyvízipari elrendezések helyére állítani.

E.) Bolyongás

Ha lehetséges volna a városokban felhalmozódó folyékony és szilárd ürüléket, valamint az állati csontokat veszteség nélkül összegyűjteni és a vidéknek visszaadni,
akkor a talajok termékenységét végtelenül hosszú időn át fenn lehetne tartani.
” (p16)

1. Már miért ne lenne lehetséges? Pusztán akarat és elrendezés kérdése az egész.
(Ami alól a sopánkodó semmittevés a legegyszerűbb kibúvás.)

2. Úgy van. Ez vezethetne a valódi fenntarthatósághoz.

N.B.: Mindkét gondolat nyert már említést [C.)4.] – és persze a Vízgazda szerves része.

Az ürülék tápanyagban valóban igen gazdag,
azonban felhasználása
drága és körülményes.




A városi szennyvizek elhelyezésénél ma már egyetlen szempont érvényesül: tőlük minél olcsóbban és gyorsabban megszabaduljanak közegészségügyi hátrányok nélkül.
” (p21)

3. Mindig és mindenre található „DE”.
Tegyük hát a mérleg másik-serpenyőjébe a mai alternatívát: A Szennyvízipar működtetése (felépítményei/berendezései, procedúrája és energia-igénye) vajon egyszerű és olcsó?
És hányféle kezelhetetlen problémát kreál, és szennyezést hagy maga után?

4. Szóval, a „tápanyagban valóban igen gazdag ürüléktől”, mint ingyen erőforrástól, megéri „megszabadulni”?
Éspedig olyanféle elhelyezésekkel amiket a Szennyvízipar produkál?

5. Mi történne vajon, ha az „egyetlen szempont
a tudományos alapokon nyugvó, a Természettel harmonizáló, kivitelezhető-metodika ésszerűsége lenne? – A Vízgazdáé.

[Korai kísérlet tapasztalatai: Gyárfás (1907-8), Arad város szennyvíztelepe] A termőföldre kijuttatott ülepített szennyvíz [2000 mm/m2/év; drén-csatornákba jutó (mért) hányada ~18%]
tetemes része az altalajba szivároghat.
A megállapítás:
Annyira megtisztult állapotban, hogy az altalajvizet nem fertőzi, ezt a szomszédos kutak vizének vizsgálata ki is mutatta, azonkívül meggyőz róla az a körülmény is, hogy a telep körüli kutak vízétől még eddig senki nem kapott fertőző betegséget.” (p20)

6. Figyelemreméltó ténybeli kísérletes információ a feltalaj messze-alábecsült szűrő/tisztító-képességéről.
Amit (~100 évvel később)
bürokrácia-szülte
papír-alapú törvények negligálnak, felülírnak.
Természetesen, e helyt nem a foslé direkt elöntözése mellett
kardoskodom (ellentétben az Akadémiai-fedezékből folyó efféle próbálkozásokkal[17]).
A Vízgazda 4. főtétele
[18] gyakorlatából adódó Szürkevíz az, ami ténylegesen problémamentesen elbocsátható, hasonló célzattal.

Az emberi ürüléket (a fekáliát) bizonyos sűrűn lakott régiókban szintén évszázadok óta felhasználják trágyaként és talajjavító szerként.


Az emberi ürülék ugyanazon tápelemeket tartalmazza és hasonlóképpen kondicionálja a talajt, mint az állati trágya.
” (p87)

7. Ugye-ugye? És helyes használat esetén ez működőképes gyakorlat „sűrűn lakott régiókban” is!
Tehát nem a kitalált fenyegetések árnyékában kell behúzott farokkal és enervált megadással elfogadni a béna és romboló, drága és értelmetlen Szennyvízipari elrendezést, hanem meg kell érteni: az elemi-higiénia más-módon is elérhető.

8. Fakad mindez az evolúcióból, és az élőlények közt elfoglalt helyünkből is. [De mintha ez a tétel is említve lett volna már.]

A „megszabadulás” [E.)3.] további sajátos módozatait ötlötte ki a segédkező szakma arra az anyagra, amivel a Szennyvízipar eredeti vertikuma nem bír: a szennyvíz-iszapra.

1.) Temessék el, jó mélyre, hogy ne okozzon gondot. Pontosan emiatt fog gondot okozni. a) Mert közelebb kerül ezáltal a talajvízhez. b) A lenti anaerob-viszonyok közt más-jellegűek a folyamatok. c) Amelyek temetetten lassúbbak/elhúzódóak, s majd csak a jövőben fognak jelentkezni – „váratlanul”.

2.) Alakítsák „biogázzá”. A hősköltemény teljes kritikáját itt nem adhatom. Legyen elég mindössze egy fogódzó, éspedig a dekarbonozációs-közösség figyelmébe: Maga az átalakítás (a ~60% CH4 kihozatal mellett) ~35% CO2-t termel. [És persze a képződött metánt is elégetik majd, örvendezve; a belőle keletkező CO2 már ünnepelendő?]

3.) Égessék el az egészet, hisz ezáltal „ingyen” energia nyerhető. Na ja, ehhez adja G.)8. szárítási-tétele a reáliákat.
A biomassza valódi-értékéről ezen botcsinálta égetőknek fogalmuk sincs.

F.) Tapogatózás

Nem eléggé becsült, sőt mondhatnám megvetett és emiatt is rosszul értékesülő anyag az emberi ürülék, a fekália.


Egy felnőtt ember évi szilárd és híg ürüléke két szekér istállótrágya értékével vetekszik…


Ha az árnyékszékbe az odakészített polyvából vagy törekből egy-két maroknyit az ürülék fölé dobunk minden különösebb fáradság nélkül, undort alig keltő bűzmentes fekáltrágyát állíthatunk elő, s az ürülék értékes táplálékanyagait megmentjük a kárba veszéstől…
(id. Várallyay 1953) (p95)

1. Sőt. Mára kettős-karanténba került: a Szennyvízipar erőfeszítések (és kártételek) közepette elherdálja, a Törvények pedig ehhez büntető-szankcióikkal segédkeznek.

2. Az arányokért nem kezeskedem.
Az viszont tényként is megáll, hogy az ember (vegyes-táplálkozásából adódóan) kétségtelenül komplexebb és magasabb N+P tartalmú ürülékkel bír.

3. A reális értékmentésnek ez csupán a csírája.
1-2 maroknyi törek/polyva” nem elegendő sem a szagmentesítéshez, sem a fekália erőforrásainak a megőrzéséhez. A szagok eliminációja minimum teljes alomtakarást kíván; az auto-leépüléssel együttjáró veszteségek minimalizálásához pedig legalább 1-3-szoros alom-felesleg szükséges.
N.B.: Azt hogy ez a hazai 1953-as tudás miért nem bővülhetett, kellően magyarázza az alanti 9. pont.

Észak-Vietnámban az 1970-es években még trágyabeszolgáltatást is előírtak vidéken. Havonta személyenként 4 kg vizeletet és 2 kg fekált kellett a helyi termelőszövetkezetnek leadni. A városi ürüléket komposztálták.” (p95)

4. Lesajnálni való, avagy szégyenkeznünk kellene?
A napalm-bombázott ország kommunista-diktatúrája népességére rákényszerített 2*2, rációja, kontra a liberális-haladó Skandinávia „találmánya” (ld. alább: 7. és 9.).

A humán exkrementum, az emberi trágya is erőforrás, a növényi növekedést serkentő tápelemek gazdag forrása. Hasznosítható.


Technikailag a problémamentes talajba juttatása, komposzt készítése biztosan megoldható, amely kisebb kihívást jelenthet talán, mint a holdraszállás volt.


A gazdag skandináv országokban kísérleteznek a nem vízöblítéses WC használatával, a fekália és a vizelet elkülönített kezelésével.
” (p126)”

5. Ismétlés a tudás anyja.
(Meg a semmittevő szájjártatásé.)

 

6. Mégis, inkább a Holdkomp bonyolultságú, szar-annihilátor Bill Gates féle budik[19] világmentő kísérlete felé billen a média s kutatás.

 

7. Elvált tehát a szar a víz(elet)től.
Fingjuk sincs hogy miféle lököttségeket csinálnak; elég nekik ha a Skandinávián túli világ bámul, s másolgatni kezdi a tévelygéseiket.
[20]

[az ürülék] „Csak komposztálás után használható, mely folyamat minimum 6 hónapos, beleértve a nyári időszakot.








A folyamat kevéssé tanulmányo-zott, a svéd ökofalvakban ezidáig kevés tapasztalatot gyűjtöttek. Kiterjedt kutatások alapozhatják meg a módszer jövőbeni széles-körű elterjesztését a növény-termesztésben
. (p130)”

8. Naná. Csakhogy ez nem hátrány, hanem a legnagyszerűbb hozadékai vannak: a) minimális tápanyagveszteséggel humusz-anyaggá stabilizálódik, b) fertőzőképességét veszti,
c) eközben leépülnek az így-úgy belekerült xenobiotikumok
[21].

Lenne-e hozzá hely és idő?
Tekintve hogy a hazai átlagos szennyvíz-termelés ~100 l/fő/nap, a kezelendő alomkomposzt anyaga ennek a szűk 1/30-ad része. (Mellékhozadékként megszűnne – egyszer s mindenkorra – mindazon terhelés, borulás, és kártétel ami a Szennyvízipar tevékenységéhez köthető.)

9. Bizony, kevéssé.

a) A mindenható pozícióba került Szennyvíziparnak ez ugyanis nem érdeke.

b) Már megint Skandináviára figyelnek az ostobák.
A Vízgazda megalkotója életművét Hungarikumként ajánlotta a köz szolgálatába.

G.) Bukdácsolás

„…a hatalmasra duzzadt nagyvárosok hulladékát a kiépülő csatornarendszer fogadja.

A fekália ebben csak kis részt képvisel.

A háztartások és az ipari üzemek, közlekedés stb. tehát életünk minden szennye ide kerülhet, melyet leúsztat a szennyvízcsatorna.

De hova? Hol helyezhető el a szennyvíz? Pontosabban a visszamaradó szilárd része, az iszap. Hisz a két rész elválik. A szennyvizet szűrést, tisztítást követően visszavezethetjük a befogadókba, vízfolyásokba.
” (p87)

1. Elfogadja (hallgatólagosan) a Szennyvízipart éltető létező rosszat.

2. Bár érzékeli a hatalmas aránytalanságot.

3. Érzékeli talán az elegyítés feleslegességét is?
(Ugyan mi köze van a kommunális-tevékenységből adódó terhelésnek az ipari-kibocsátások gondatlanságához?)

4. A tanácstalanság akkora, hogy nem képes észlelni a legelemibb hibát sem: elfogadja az élő-vizeket befogadóknak.[22] Holott már C.)2. D.)2.&3. is rendre a talaj unikális szerepére utalt. (Csak nézzük vissza, mennyire megrágatlanul!)

Így pl. Kaliforniában (Artesia) kb. 30.000 m3 szarvasmarha trágya halmozódott egy specializálódott állattenyésztő, tejtermelő gazdaságban. A buldózerrel felépített trágya-tömeg fényképe valóságos hegyet mutat. Ez a „Mount Fertilizer” az ismeretes „Trágyahegy”. A képződő állati trágya tömegét a környező termőföld már nem képes okszerűen befogadni.
A termőföld hiánya, a szállítás és kiszórás költséges volta miatt az állattartó telepek melletti földekre extrém nagy trágyaterhelés jutott, komoly környezeti károkat okozva. A növénytermelő gazdaságok számára relatíve olcsó, egyenletes minőségű, jól kezelhető és szállítható koncentrált kémiai műtrágyákkal szemben az istállótrágya mint trágyaszer versenyképtelen
.” (p87)

5. Okulásra vezethetne a „specializálódás” és az „okszerűség” bemutatott ellenfeszülése.

6. Amint a „költség” istenítő-szemlélete felülírja a természeti-rációt, az „környezeti-károkhoz” vezet.

7. A megindokolt „versenyképtelenség” mellett szenteljünk a következőnek is egy futó gondolatot:
A meg- és le-termelt terméknek és takarmánynak a földekről a városokba ill. állattartó-telepekre szállításával és ottani terítéseikkel nincs gond. Az ezzel ekvivalens-mennyiségű (és a fenntartható körforgás zálogát biztosító, hallatlanul-értékes és műtrágyákkal pótolhatatlan) emberi és állati trágyák ellenkező-irányú eljuttatása, vissza a földekre, pedig gond?
Nos, ebből a gondolkodás-képtelen gondoskodni-akarásból származik minden GOND.

Az iszap vagy állati trágya szárítása több energiát igényelhet, mint a szerves trágya/szerves anyag belső energiája.” (p90)

8. Az bizonyosan igaz, hogy az iszap-szárítás rendkívül magas fajlagos energiaigénnyel bír – ráadásul, többlépcsős technológiai folyamat.
A Vízgazdai-elrendezésű komposztálások (Alomszék termése, Alomátitató-telepi) mindezt feleslegessé teszik. Ezen szárítási-költségek felmerülése nélkül ad a Vízgazda teljes-értékű, talajtermékenységet gazdagító anyagot.

Korunk egyik jelentős ellentmondása az,
hogy a mezőgazdaság, melynek termelése legközvetlenebbül kapcsolódik a természet-hez, a természeti elemek (talaj, víz, levegő) egyik legjelentősebb szennyezőjévé vált.”
Faktorai: oktalan földhasználat talajpusztulással, szakszerűtlen műtrágyázás és növényvédelem, nagyüzemi állattartás hulladékai, hígtrágyája.





A két alapvető ágazat szétvált. A növénytermesztés nem akarja fogadni az állati trágyát, az állattenyésztés pedig a növénytermesztési és élelmiszeripari melléktermékeket (kukoricaszár, szalma, cukorrépafej, fölözött tej, savó stb.). Az anyag és energia forgalma nem zárul, így mindkét oldal környezetterhelő „szemetet” termel iparszerűen, egy üzemen belül is (Sántha 1991).
” (p109)

9.Ellentmondás” vagy végzetes következményekkel járó elrendezés?
Filozofáló merengés helyett átrendezést-hozó beavatkozó-cselekvés lenne szükséges.

A megjelölt „faktorok” mentén:

a) szántás helyett TMMG[23];

b) műtrágyák helyett N+P gazdag alomkomposzt;

c) a keletkezett ürülék/trágya kezelése a Vízgazda gyakorlata mentén.

c)-vel zárulhat a két ágazat között a „trágya-olló”. A „növénytermesztési és élelmiszeripari melléktermékek” visszavezetése pedig növeli az állattartási-ágazat takarmány-input rentábilisságát, és/vagy szolgálhatja az Alomátitató-telepek alom-szükségleteit.
A Vízgazdára történő átállás tehát egyszerre segítene zárni a veszteségeket, és eltüntetni (hasznos termékké alakítva) a „szemetet”.
Eldöntendő hát hogy mi legyen a jövőben: További meditáló és borongó akadémiai-értekezések százai papíron, avagy a rációk mentén megoldást adó mielőbbi Vízgazdai átállás?

A Probléma-halmaz ] Alapkonfliktus és hozzáállás ] Bátorító tétovaságok ] Apróbb összevisszaságok ] Bolyongás ] Tapogatózás] Bukdácsolás ] vonulat eredményeként
(mely igyekezett hűen követni – a vizsgált könyv jelzett oldalszámai sorrendiségének jelölésével – az alkotók „gondolati előrehaladását”) kibontakozik az a tanácstalanság, mely produkció színreviteléhez 24 akadémiai, de legalábbis katedrával bíró, szaktekintély adta tudását és nevét. Jelezve ezzel azt is: MI és MENNYI várható e társulattól.

Ezzel a holt-anyaggal a kegyelet-teljes háttérben kellene nekifeküdni ama hagyaték megértésének és mielőbbi alkalmazásának, amelyet nemrég elhunyt megalkotója[24], Országh József[25], Vízgazda-rendszer elnevezéssel hagyott hátra, örökül a tiszta-értelemmel bíró emberiség számára.

De vajon KI feküdjön neki?

Merthogy a könyv 130. oldaláról kiderül hogy Szerzőjének volt találkozása az Eautarcie honlappal, melyből ennyit rögzít:

Egyes vélemények szerint a vizelet és a fekáliából készített komposzt alkalmazásával válik a talajtermékenység, vele a mezőgazdaság és a jövő emberi társadalma ténylegesen fenntarthatóvá. Csökkenhet ily módon az energiaigényes és környezetszennyező műtrágyák használata, javulhat a talajok eltartóképessége, újabb területeket vonhatunk művelésbe, terméketlen földek alakulhatnak termékennyé. Részletesen ismertetik a komposztkészítés javasolt technikáját és a kiskertekben történő alkalmazását (www. wikipedia.org, www. eautarcie.com).”

A megértés szintjét érzékletesen jelöli az „Egyes vélemények szerint” induló kitétel; mélységére pedig informatívak azok az összevetések amiket A.)-G.) alatt taglaltam.

Ha mindehhez hozzáadjuk még a 136. oldal ezen virágát

Napjainkban az antropogén eredetű szennyvizek és a szennyvíziszapok talajra kifejtett hatása komolyan fenyegeti természeti környezetünk állapotát.

akkor zárul a kör: Megannyi előzetesen összehordott ismeret ellenére a talaj képességeit illetően, konklúziója visszazuhan a semmibe. Mert akkor örökké töprenghet. Tudósi pozícióban feszítve.

------------------------------------------

Létezik tehát egy kívánatos tudás (Vízgazda), amelyből mit sem ért egy vízfejjé nőtt rangos-múltú testület (Akadémia). A kívánatos tudás kínálja az előállt vészterhes problémákra azokat a hatékony megoldásokat, amelyeket az Akadémia nem óhajt sem megismerni sem alkalmazásba segíteni, ám amely problémákon ugyanezen testület mindhiába töpreng. El kellene dönteni végre, melyikre van szüksége a Társadalomnak: a Vízgazdára, vagy a jelen-állapotú Akadémiára?

2020. november 19.      Fuggerth Endre

Vissza a Tartalomra… 

[1] Egy ilyen presztízs-eset élveboncolása viszont átgondolandó tanulságokkal szolgálhat: https://szennyviztisztitas.blogspot.hu/p/mta-nt.html

[2] Kádár Imre: Szennyvizek, Iszapok, Komposztok, Szervestrágyák a Talajtermékenység Szolgálatában
(MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet Budapest, 2013.
ISBN 978-963-89041-9-5)
(online: https://www.mta-taki.hu/sites/all/files/dokumentumok/szervestragyak.pdf )

[4] Ha tehát valahol mégiscsak keresgélni kell a Klímaváltozás antropogén-tényezőit, akkor nem lenne szabad eszement együgyűséggel, balga kitartással, és szükségtelen áldozatok bevállalásával a légköri CO2 rendkívül vitatható hozzájárulásán lovagolni.

A figyelem fő-irányát a szinte a semmiből előrukkoló, és 100 év alatt hiper Ipar (és Üzlet!) ággá növekedett Szennyvízipar háza-tájára és hódoltsági-területeire kellene végre irányítani. Az A.)5. alatt sorolt könyvek ehhez jó szolgálatot tehetnek.

[5] Számszerűen: ld. a Vekker táblázatát

[6] Néhány eltussolt eset feltárása: KÁRvíz

S egyetlen (igaz, óriás horderejű) feltáratlan – azaz hogy éppenséggel „időzítetten” feltáródó – katasztrófa: a Gyálai Holt-Tisza Fekete-bögéjének jelen állapota: anno kb. 20 évig csorgott bele Szeged város egész szennyvize.

[7] A dolog pikantériájához tartozik, hogy egyéb-természetű, lényegesen nagyobb-hatású klíma-borító mellékhatásai mellett, a Szennyvízipar még a légköri CO2 kibocsátás tekintetében sem fehér-bárány. Éves szinten ~680 Mt CO2-t dob a légkörbe a felmagasztalt szarmegsemmisítésük [a kalkuláció: pá-PárizsSzarra nem lehet várat építeni” kezdettel], amely szűken 4-szer több annál a CO2 mennyiségnél amennyit a Föld teljes felszíne a kőzetek természetes eróziójával képes a légkörből évente megkötni [ld.: Médiahír II.)2.)A.)].

[8] Jelzések ebbe az irányba (is):

a) 2017-es indikáció [a Vízgazda alapjairól indulóan: Summa 8.) pontja] ,

b) tágabb kontextusban [Terv-javaslat], figyelembe-véve az OVH VGT3 elé tett kijelentését: „a klímaváltozás hatásainak kb. NYOLCVAN SZÁZALÉKA vízzel, vízen keresztül és víz által manifesztálódik”.

[9] A pazarlással összekapaszkodó feleslegességből kinövő káosz egyik pillérének szemléltetése: Summa 9.)Műtrágyák kapcsán” alatt.

[10] A felesleges-iparág tettenérhető attribútumait tisztán mutatja a Szennyvízipar:

1) Céljait nem éri el: „tisztítás” színházi-vezényszó alatt, a helyette zajló megsemmisítés csupán részleges eredményre vezet („tisztított szennyvíz” mellett „iszap” is képződik, bőségesen).

2) A folyamatot nem képes az elvárható tisztességgel lezárni: termékeitől az átgondolatlanság jegyében szabadul (nagyfokú felelőtlenséggel párosultan).

a) A lehető legrosszabb helyre irányítja az egyiket: „tisztított szennyvíz” az élővizekbe),

b) a másikkal pedig fogalma sincs hogy mit tegyen: „iszap” tekintetében pedig „szabad a vásár”.

[11] A bekebelezés azóta is permanensen halad (média-eulógizálásoktól kísérten). Ma már a vastagon 2000 lélekszám alatti kis- és apró-települések sem kerülhetik el a sorsukat. Amennyiben az adott település domborzati-viszonyai vagy ritkás beépítettsége okán a bejáratott közcsatornázás lecsökkentené a Szennyvízipar által kivehető profitot, akkor az általuk verbálisan-zöldnek álcázott megoldást tukmálják a hozzá-nemértő vidéki lakosságra: az „egyedi kisberendezést”. Ami, működése alapjaiban, semmiben nem különbözik a nagybani Szennyvízipari elrendezéstől; kivéve azt hogy minden jövőbeni következménye (mint áramfogyasztás, iszap-kivét és elszállítás, garancia-utáni javítás vagy alkatrész-beszerzés, eseti kárelhárítás…) mind-mind a használója nyakába szakad. Részletekbe-menő elemzés: Zsákutcák 1. alatt.

[12] Viszont a paragrafusokba merevített szabályozás további feszültségeket generál és betonoz be.

Melyek közt számos tétel a tudomány alapvető tény-anyagával ellentétes volta miatt eleve tarthatatlan, míg nem kevés további elem az alapjogokkal áll igen-súlyos ütközésben: ld. T/Örvény

a) Kiváltképpen, ha azok értelmezése helyett mindössze a gépieségre-redukált betű-szerinti alkalmazása történik.

Miként a Vízgazdát a terciámon honosító használtvíz-kezelési elrendezés kapcsán elszenvedni kényszerült elhúzódó jogi-eljárásokban történt. A működtetett használtvíz-kezelő elrendezés minősítése, kívülállóktól: KönyvLámpás a mögöttes tevékenységhez” alatt.

b) Vagy még az sem: helyette alkalomszerű és önkényes átfogalmazással él az ítélkező bíró – hogy futhasson a kárvallott nemcsak maga igaza de a bírói-törvénysértés után is tovább… [Könyv, „A Gócpont” alatt]

[13] Fuggerth Endre: Szenny és Víz (2018, ISBN 978-615-00-3258-0 [https://www.omikk.bme.hu/ 425.015])i” oldal

[14] Ami a xenobiotikumok sikeres lebontását illeti: Drogok :ártalmatlanítás.

A fertőzés-veszély alapjairól pedig: Summa 5.)2.)Higiéniás fenyegetettség?” alatt.

[15] Székesfehérvár Fejérvíz, vizsgálati jegyzőkönyvek száma:
vezetékes-vízre 01834/2018 és 02351/2018; kimenő vízre 01833/2018 és 02350/2018

[16] A Mg egy része megkötődhet az iszapban, Struvit formájában, amennyiben NH3 és PO4 is jelen vannak – s ezekből még a Szürkevíz is tartalmaz valamennyit.

[17] Egy Akadémiai csoportosulás (Bitesz), élén Ligetvári Ferenccel, jóideje azzal próbálkozik hogy kezeik közt a szennyvíz valahogy majd ártalmatlanodik, s a mezőgazdasági hasznosítás lehetővé válása ekként nekik majd diadalt hoz. (https://www.innoteka.hu/files/Innoteka-lapozo_2017-07.pdf ) Teszik ezt mindennemű kémiai stúdium háttere nélkül: nevezett éppen kertépítészeti végzettségét megtalpalva, mezőgazdasági vízgazdálkodási szakmérnöki képzéssel érzi magát alkalmasnak a feladatra.

Szigorúan véve ők nem a foslé terminológiával élnek, hanem valami kihipózott ám megfoghatatlan körülírással: „részlegesen tisztított szennyvíz” lebeg a szemeik előtt. Arra vonatkozóan hogyan is állna ez elő, inkább átadom a szót nekik: „a nehézfémeket, a mérgező és patogén anyagokat, gyógyszermaradványokat, hormonokat ki kellene belőle vonni, de a foszfort, a nitrogént és a káliumot semmiképpen sem.” Jó kis feladat. Ehhez képest az alkimista aranycsinálási-próbálkozás kismiska. Nemcsak a bizonyítottan lehetetlent szeretnék sity-sutty megoldani [ld. a gyógyszermaradványokra vonatkozót ref.21 alatt], de azt úgy hogy eközben az N+P tartalom vigyázzban-állva a helyén marad, s mellékesen minden nehézfém is rohanva pucol valahová. S ugyan, mi lenne az ehhez vezető módszer? Elképzelésük szerint „A szabadtéri kísérleteket természetesen kicsiben és abszolút veszélytelen módon kellene elkezdeni… A tudós szakemberek pedig megvizsgálnák… mi szivárog be a talajba és a talajvízbe…

Kecsegtető, nemde? – Épületes leépülés, a kutatásra/kísérletekre vonatkozóan is: ld. A.)4. alatti fájdalmas sóhajt, a gagyi-vonatkozással egyetemben.

[18]A szappanos szürke-víz egy erőforrás amit mezőgazdasági öntözésre és a földalatti vízkészletek feltöltésére lehet és kell hasznosítani.” (http://www.eautarcie.org/hu/02c.html#b )

[19] Reinventing the Toilet: Bill Gates Feltalálja a Vécét (https://szennyviztisztitas.blogspot.hu/p/wc.html)

[20] A Skandináv száraz-toalettek főbb elkövetett hibái:

a) Maga a széklet-vizelet elkülönítés az égvilágon semmi jóhoz nem vezet – viszont (sérülékeny/drágító) technológiát kíván.

b) Alom-használattal történő stabilizáció helyett mindkét terméket igyekeznek beszárítással „tartósítani”. (Energiaigény!)

c) A felhasználáskori re-hidratáláskor ismét előáll mind a szag-effektus mind a fertőzési-potenciál.

N.B.: Többek között efféle pedigrés baromságok veszik el a levegőt az Alomszék megismerésétől és elterjedésétől. Bővebben: „A száraz toalettek működéséről alkotott hibás elméletek(http://www.eautarcie.org/hu/05a.html#b )

[22]Szennyvizek természetes élővizekbe való kiöntését (még tisztítás után is), minden eszközzel kerülni kell. A szürke-víz kezelésére előnybe helyezzük a természetes fény és a talaj tisztító képességét.” (A Vízgazda 5. főtétele: http://www.eautarcie.org/hu/02c.html#b

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése