Nyomorultak

Nyomorultak   XXI. század
Középpontban az alapmű egykori szerény mellékszereplőjének (Fauchelevent apó)
a mai gátlástalan és törtető korcs névrokona: Foslé van Apó
Akik  még  mindezidáig  nem  éreztek  rá  hogy  a  víz  nem  arra  való hogy  belerondítsanak[1],  azoknak  elismétlem:

Szarnunk ugyan muszáj mert ekként vagyunk megalkotva; ámde innunk is kell. Észlelnünk kell azt is, hogy a foslé-ivás nem tudott évezredek alatt sem jelentős teret hódítani. (Bár Soros Györgynek állhat még itt a zászló…) Bárhogyan is áll ekörül a dolog, kiderült: jelzett ivászati-tevékenység űzésével szemben érzett idegenkedés nem pusztán valami homofób ízlésbeli fogyatékosság, de óvatlan áthágói gyakorta eshetnek általa különféle nyavalyákba, melyek bizony nemritkán csúnyán végződnek.
Ezért aztán a Bölcsek már régen ajánlásokat fogalmaztak meg, melyek betartása garanciákkal bírt arra, hogy ivópohárba és tisztálkodó-vízbe kaka vagy pisa csakis eltökélt szándék vagy cél által kerülhessen. A foslé-mentes évszázadok árnyékában fejlődgető tudomány azonban elbizakodottá tett egyeseket, akik ígyen latolgattak.
„Elég ügyesek lettünk talán már ahhoz, hogyha mégis foslé kerülne a vizünkbe, azt ne csak észleljük de semlegesítsük is. Különben is – érveltek tovább nekihevülten – annyian lettünk itt a városban hirtelen egyrakáson, hogy múlhatatlan minél gyorsabban szerét ejteni a rondaságaink eltávolításának. Erre pedig a legalkalmatosabbnak a csobogó vízfolyás tűnik.”
Persze, a vízbeszarás eme igehirdető pionírjai nem a halkszavú patakra gondoltak, melynek partjain andalogva korzózik napernyőjével az úrhatnám asszonynép – már amiatt sem, mert képtelenség lenne minden sikátorba patakot telepíteni.
Így történt, hogy földalatti csővezetékek rendszerébe lettek terelve létünk azon váladékai, melyekkel szembesülni az angolvécére-kapaszkodott friss-mázas kultúr-fölény emelkedettsége magaslatáról azóta sem mutatkozik szándék. Folyt hát az élet az újdonat elrendezés mentén, mígcsaknem beköszöntött a nap: itt az ideje elővenni a tudományt, ugyanis baj mutatkozik itt[2], meg ott[3], meg amott[4]. Azóta ez a foslé körül settenkedő tudomány módfelett szélesvalagúra hízlalta ugyan magát, ám a bajok csak nem szűntek meg. Mindeközben a vízbeszarás alapjoggá emelkedett: a Szanitáció lobogója alatt folyik a terjesztése már minden porfészekben, mint anno tűzzel-vassal a „civilizálatlan vadak” közt a kereszt egyedüli szentségéé.
Az új alapjog mellé persze használati kiskáté is dukál. Nosza, a Törvénykezés megszüli a vonatkozókat. Aki ezen szedett-vedett értelmetlenségek[5] szövevénye alól kibújni próbál, azt akkor is a földbe döngölik ha önerőből jobb rendszert működtet, mint a gátlástalan költekezésekkel létrejött pazarlóan-működő legális monstrumok. Nem számít ugyanis semmi eredmény, ha az nem az Akadémia felől érkezik[6]. Onnan persze nem is jő efféle, ugyanis a kényszeres cikkgyártók úsznak a verítékben hogy megtermelhessék az elvárt penzumot.[7] S ha mégis akad e munkák közt olyan aminek van némi köze a valóság rettenetéhez – mint annak a dolgozatnak, amelyik mért-értékeket szolgáltat ama homály felől, hogy mennyi és hányféle gyógyszermaradék van már jelen egyetlen Balatonunk vizében[8] – akkor szerfelett nagy az elégedettség. Mintha ezzel a probléma is eltűnne.
Nem foglalkozik a magaslatokon senki sem azzal, hogy a fenti újabb probléma megoldhatatlanságát éppen a vízbeszarás mint peremfeltétel biztosítja. Még kevésbé hajlanak arra hogy észleljék: létezik működőképes rendszer[9] amely eliminálná nemcsak ezt, de mindazokat a problémákat amelyek a trónra-emelt vízbeszarásból futnak szerteszét, s teszi ezt nem is nagyon bonyolultan. Az meg végképp testidegen lehet e szekcionalizált köztestületi-tagoknak, kiknek agya füle és szeme egy lehatárolt téren túlról kopogtató információra korlátolt süket és vak, hogy már megjelent tudományos-anyagokra támaszkodva is bizonyítható[10]: a „nem-vízbeszaró” rendszer egy eleme (a komposztálás) ultima-rációként vethető be mindennemű xenobiotikumból eredő, szétszóródható szennyeződés ellen.
Nem és nem; jön az elhárítás az Akadémia felől, s kíséri ezt a társult verdikt a Törvény Templomából. Ugyanis ezek az új tanok és tanítások szembemenetelnek a vízbeszarás felmagasztalt és megkérdőjelezhetetlen Européer szentségével. Eretnek alkalmazóik emiatt a törvény zsámolya előtt kell penitencia mellett térdre ereszkedve főt hajtsanak, olyan bírói érvelésektől görcsbe-rántottan melyek a pulpituson az ivóvízben KELETKEZŐ szulfátról szólanak[11], s amik oda kulminálnak egyéb érvek híján hogy elégséges pusztán kijelenteniük az ítéletben hogy minden-de-MINDEN szennyező[12], függetlenül attól hogy maga az írott-betű is melyre támaszkodnia kellene ettől alaposan eltérően fogalmaz[13].
Nem lehet csoda ezek után, hogy Velence hódolattal csodált városában mindenki illedelmesen a vízbe szarik. De úgy istenigazában. Ott, a lagúnák városában, ugyanis nincsenek szennyvíztisztító-telepek. A pottyantás meg minden, megy egyenest a turisták gondolái alá...[14]
Gondolá-e valaki is, hogy Velence ezen a kiváltsága összeegyeztethető mindazzal a betűhalmazzal, amit szarás és vízminőség kapcsolati-rendszerében Brüsszelben lefektettek? Ha így állna a dolog, akkor minden rovott-múltú alomszék-használót, kiváltképp ha talajterhelési-díj behajtás következményeként a végrehajtással elvesztették a fedelet fejük fölül, hosszabb-rövidebb időre Velencébe kellene küldeni átnevelő-táborokba, legalizált lagúnába-szarásra.
Dég        2020. augusztus 19.    Fuggerth Endre
Vissza a Tartalomra…


[1] Fuggerth Endre: Szenny és Víz (2018, ISBN 978-615-00-3258-0 [https://www.omikk.bme.hu/ 425.015]) 
[2] Lokálisan, kicsiben: SÉTA (ibid. 74-78pp), Országszerte, nagyban: KÁR-víz (ibid. 114-127pp)
[3] Funkcionális helyzetkép: Tisztán-látás (ibid. 47-51pp), Ugyanaz távlatosabban: Elmúlt 1 év (ibid. 52-54pp),
TREND (ibid. 187-212pp)
[4] Intézményi-áttekintésben: OVF-jelentés (ibid. 41-46pp), Képzési-kriminalitásban: Szörny (ibid. 128-138pp), Tudományos-tarthatatlanságban: Hatás-fokos (ibid. 86-92pp)
[5] Egyes részletei megvilágítva: T/Örvény (ibid. 147-156pp)
[6] Ahonnan a 2016-ban indított Országos Vízprogram eredményei felől azóta sem hallunk. Viszont pályára állni készül az újabb VGT-program, melyhez hozzájárulásként beküldött Terv-javaslat anyagom sorsára kíváncsian várok.
[7] A sztahanovista arcképcsarnokból: mta: NT (ibid. 105-110pp)
[8] Gabor Maasz, Matyas Mayer, Zita Zrinyi, Eva Molnar, Monika Kuzma, Istvan Fodor, Zsolt Pirger, Péter Takács: Spatiotemporal variations of pharmacologically active compounds in surface waters of a summer holiday destination Science of the Total Environment 677 (2019) 545–555 (https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2019.04.286)
[11] Per-iratban rögzítve: Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, ügyszám: 11.K.27.416/2018
[12] Könyv cikkben „A Gócpont” alatt
[13] Ld. a 2003. évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról:
„2. § A törvény hatálya kiterjed: b) azokra a környezetterhelő anyagokra, amelyek a környezetbe kerülve környezetterhelést eredményeznek…” (És EZ minden. – Nem pedig „minden”.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)