INVAZÍV
Az
akác nem őshonos faj Európában mert Észak-Amerikából származik.
Ezen
visszásságot fel kell számolni, vagyis ezt a fafajt Európából írmagostul ki
kell irtani; mert ez lehet a záloga hogy Európában ismét helyreálljon a rend,
mely nélkül elképzelhetetlen hogy ez az ősi kontinens kilábaljon újkori
nyavalyáiból, melyekért elsősorban például a nem-őshonos akác elhibázott
betelepítése a felelős.
Ez
a legújabb Brüsszeli direktíva. Fajsúlyosabb alkotás, kétségtelenül, mint a
csirke-homokozó mérnöki alapelveinek a lefektetése volt nem is sokkal elébb.
Ezt eredményezi a lendület, ebbe az irányba visz az eltökéltség. Egyszerű
halandó ilyen gondolatra sohasem vergődne. Számomra a legmegindítóbb az a
mértéktartó visszafogottság, mellyel nem tették kötelezővé a harangok zúgását e
döntés megszületésekor, mindössze a szikár elrendelés hozatott meg:
végrehajtani.
Európa
akácos állományának 50 %-a az Európa területének töredékét (nagyjából 1/50-ed
részét) kitevő Magyarország területén koncentrálódik, ahol e fafaj oly
fáintosan érzi magát hogy bizony mi, magyarok, nem is sejtenénk hogy bitorló
háborgatja a mindennapjainkat és veszi el tőlünk az otthonunkat ha erre nem
hívnák fel a figyelmünket távoli üvegpaloták lakói, akik erre nagyon sok árkus
íveket átnyálazva eszméltek csak rá, kívülről kulcsra-zárt szobáik mélyén
hosszasan töprengve.
Európa
üdvéért tehát Magyarországot fél-pusztasággá kell tenni: csekély erdősültségünk
jelentős hányada ugyanis akácos. Ez tehát megint egyike azon nemes feladatoknak
mely Európában gyakorlatilag egyedül Magyarországra ró terheket; hasonlatosan
ahhoz a régebbi megtiszteltetéshez mikoron a terjeszkedő Oszmán Birodalom
megállítására Magyarország teste, földei, és emberanyaga lett odavetve, míg az
ezáltal védettebb, nyugatabbra eső területeken vígan folyt egymásközt a
kölcsönös makrancos seggrepacsizós hérosz-teremtés. De sebaj mert – bár az
akácosainkkal együtt odavész majd az az akácméz is amely belekeverésével eddig
sikerült némi élvezeti-értéket adni azon külhoni-ragacsoknak is melyek
nevükbe-temetetten viselik a méz szót mint kulináris-dezinformációt – az
akáctalanság légkörében majdcsak megszületik az „Akáctalan út” nóta,
népszerűségében nyomába eredve ama nem-őshonos Amerikai örökzöldnek amelyet így
ismer a világ: „Hello, falevél”.
De
hogy Európa tényleg szabadon lélegezhessen, ennél azért tovább kellene menni.
Hogy e földrészen nem őshonos a kukorica, a krumpli, a paprika, a paradicsom, a
tök – mert mind Amerikából ügyeskedte ide magát – azt a kisiskolás is tudja, s
így a kiirtásuk e földrészről a legeurópaibb mozgalmak zászlai alatt e buzgó
kis sereggel akár az oktatás keretein belül is eredménnyel véghezvihető.
A kivi-gyümölcs kiebrudalása Spanyolországból és Itáliából, vissza Új-Zélandra,
majd onnan is Kína ősvadonjaiba, szintén nyilvánvaló lépés a kívánatos
megtisztulás felé.
De
fordítsuk komolyabbra a szót: nem alhatunk addig nyugodtan míg Hollandiából
minden tulipánt ki nem irtanak, merthogy az meg Törökországból származott el
oda (némi szemfüles igyekezettel Magyarországról, hova annak megszállásakor a
pasák magukkal hozták otthonról e kedves virágot, hogy e makacs népséggel
folytatott 150 éves harc közben azért némi örömük is legyen), olyannyira
deformálva e kis ország mezőgazdaságát hogy a világ minden tájára onnét
szállítják szanaszét e nemes virágcsodát, ha kell repülővel, ha kell
frizsiderben kondicionálva, ha szerét ejthetik aranyárban – ahelyett hogy az
ott probléma-mentesen termő cikória-, endívia- és egyéb keserű-saláták
zsendülése édesítené e szorgos-dolgos nép életét, s (imígyen szélesítve a
népélelmezés spektrumát is) ezek szabad-piaci forgalmának felfutásából
kovácsolnának biztos tőkét.
Ám
a tisztánlátás okán azt is hozzá kell tegyem hogy mindez csak félmegoldás. Ki
kell ugyanis akolbólítani Skandináviából és a többi érintett területről az
összes fenyőfajt, ezek ugyanis ott szintén nem őshonosak. Elég ha rámutatunk
arra hogy az északibb és ma hűvösebb területeken azelőtt jóval-melegebb
időjárás uralkodott, s a páfrányok különféle válfajai borították be a tájat
(ezek fossziliái képezik az északi és a sarki tengerek olajkincseit), melyek
árnyékában hűsöltek, legelésztek, ragadoztak a dinoszauruszok, amelyek
csont-maradványaiban e tájak oly bővelkedők. Neki tehát a fejszével a
fenyveseknek, drága svéd, norvég, osztrák barátaim, de úgy ám hogy a másik
kezetekben ott legyen a páfrány-csemete is: s a megvetés pallosa sújtson le
méltó haragjával rátok ha a fenyvesek invazív fajának helyére plántált őshonos
páfrány-csemetéket életben nem tartjátok télvíz-idején is, ha mással nem hát
leheletetek melegével.
Dég,
2014. február 22.
A cikk része az SzSzSzR kötetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése